Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vádat emeltek a Hewlett Packard volt elnöke ellen

Vádat emelt a Hewlett Packard amerikai nagyvállalat két volt vezetője és három magándetektív ellen Bill Lockyer kaliforniai főügyész újságírók és vállalati vezetők elleni kémkedés miatt.


Dátum: 2006-10-05 09:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64963
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:04.003584, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A főügyész helyi idő szerint szerdán tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy vádat emelt a Hewlett Packard két hete lemondott exelnöke, Patricia Dunn, a cég egyik volt vezetője, Kevin Hunsaker és Ronald DeLia, Matthew Depante és Bryan Wagner magándetektívek ellen. A vállalat szeptember elején ismerte be: magándetektíveket fogadott fel, hogy újságírókat és a saját igazgatótanácsának tagjait figyeljék meg annak kiderítésére, ki szivárogtatott ki értesüléseket a sajtónak.

A detektívek magukat másnak kiadva jutottak hozzá az érintettek telefonbeszélgetéseinek listájához. A vádlottaknak emellett számítógépes adatok jogosulatlan felhasználásáért is felelniük kell a bíróságon. A Hewlett Packard rövid közleményében tudatta, hogy "együtt kíván működni Kalifornia állam szövetségi igazságszolgáltatásával", de nem kívánta kommentálni a vádemeléseket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek