Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint 2700 amerikai katona vesztette életét eddig Irakban

Négy amerikai katona vesztette életét az iraki főváros, Bagdad környékén - adta hírül az amerikai hadsereg csütörtökön egy közleményben.


Dátum: 2006-10-05 09:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:04.958039, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dokumentum szerint a négy katona előző nap a fővárostól északnyugatra járőrözött, amikor megtámadták őket. Hétfő óta már 14 amerikai katona vesztette életét Irakban, főleg Bagdadban. Az adat az amerikai veszteségek jelentős növekedését mutatja. Az amerikai főparancsnokság tájékoztatása szerint kedden két amerikai katona halt meg. Az egyiket Bagdadban lőtte le egy támadó. A másik katona az iraki fővárostól 250 kilométerre északra fekvő Kirkukban megsebesült egy lövéstől és a kórházba szállítást követően meghalt. Irakban azóta, hogy 2003 márciusában megindultak a szövetségesek hadműveletei 2729 amerikai katona vesztettet életét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek