Már szervezik a következő Székely Nemzetgyűlést
Valószínűleg Sepsiszentgyörgyön szervezik meg november elején a következő Székely Nemzetgyűlést, végleges döntés erről viszont csak szombaton születik, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) küldöttgyűlésén. Ugyanekkor határoznak a belső népszavazások kiírásáról és megszervezéséről is - mondta Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke.
Dátum: 2006-10-05 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:07.752953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A belső népszavazás csak egy kezdeményezés, annak folyománya, hogy a közigazgatási bíróságon elutasították a népszavazás kiírására vonatkozó határozatot" - hangsúlyozta Ferencz, aki szerint ez egy "további lépés" lesz a Gyergyóditróban szabott ultimátum lejárta után.
Mint ismeretes, a júniusi ditrói Székely Nagygyűlés résztvevői felszólították Románia kormányát, parlamentjét és elnökét, kezdjen párbeszédet az SZNT-vel a Székelyföld autonóm közigazgatási régió létrehozásáról, és szeptember 30-ig írjon alá megállapodást a terület autonóm státusának elismeréséről. Csapó József SZNT-elnök már akkor a népszavazás kiírását tartotta elképzelhetőnek abban az esetben, ha a megszabott határidőig nem teljesülnek a követelések.
Arra a kérdésre, nem megtévesztő-e a közvélemény számára a népszavazás meghatározás, mivel ilyet csak az államelnök írhat ki, Ferencz nemmel válaszolt. Szerinte a belső népszavazásnak meg kell felelnie a referendum ismérveinek. "Így mindenki értesül róla, és sokkal jobban érvényesíthető. Tehát ez igénynyilvánítás, melynek célja, hogy minél szélesebb körben elterjedjen, mennyire igényeljük a székelyföldi területi autonómiát" - magyarázta Ferencz Csaba.
erdely.ma - fidesz.hu