Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Verheugen: túlzott bürokrácia, visszaélések

Hatalmi visszaélésekkel és pökhendiséggel vádol több európai uniós tisztségviselőt Günter Verheugen, az Európai Bizottság ipari biztosa.


Dátum: 2006-10-05 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:09.535907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Berlinben csütörtökön közzétett, rendkívül éles hangú nyilatkozatában a német Verheugen, aki egyben a bizottság alelnöke is, egyebek között azt hangoztatta, hogy állandó a hatalmi harc a biztosok, illetve a testület több magas rangú tisztségviselője között. Ez utóbbiak Verheugen szerint túl sok hatáskört igyekeznek magukhoz ragadni. A brüsszeli bizottságnak "pokolian kell ügyelnie arra", hogy egyes tisztségviselők - akik semmifajta demokratikus legitimációval nem rendelkeznek - fontos kérdéseket ne egymás között döntsenek el. Sajnálatos módon gyakran előfordul, hogy bizonyos képviselők saját látásmódjukat a tagállamokkal, vagy épp az Európai Parlamenttel szemben a bizottság álláspontjaként igyekeznek feltüntetni - jelentette ki Verheugen.

A német biztos radikális reformokat sürgetett az Európai Unió központjában. Az utóbbi években a tisztségviselői apparátus olyan méretűre duzzadt, hogy annak az ellenőrzése a huszonöt biztos legfontosabb politikai feladatává vált - panaszkodott Verheugen, elismerve, hogy az irányítás gyakran kicsúszik a bizottság kezei közül. Különösen feltűnő ez egyes tisztviselőknek a tagállamokhoz írt, olykor rendkívül pökhendi leveleit olvasva - fogalmazott a német politikus, aki korábban a bővítés területét felügyelte.

Verheugen utalt arra is, hogy miközben a biztosokat a kormányfők jelölik, a mintegy 18 ezer tisztviselő semmifajta ilyen legitimációval nem rendelkezik. Magatartásukat gyakorta az a felfogás határozza meg, hogy "a biztosok öt év után úgyis mennek, én pedig maradok" - jelentette ki. Egyben a szóban forgó tisztségviselők általa túlzottnak tartott hatalmát jelölte meg annak okaként, hogy Európában olyan nagymértékű a bürokrácia. Ebből a bürokráciából fakad nézete szerint az is, hogy egyes tisztviselők a tagállamokkal, illetve az Európai Parlamenttel szemben saját nézőpontjukat hivatalos bizottsági álláspontként igyekeznek feltüntetni. Verheugen annak a nézetnek adott hangot, hogy az Európai Bizottságban nemcsak a politikai ellenőrzés helyreállítására, de egyúttal gyökeresen új politikai kultúrára van szükség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek