Bush gratulált az új török kormányfőnek
George Bush amerikai elnök telefonon gratulált Abdullah Gül új török kormányfőnek kinevezéséhez, s amerikai látogatásra hívta meg az ankarai politikust a jövő év elején.
Dátum: 2002-11-20 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:01.616944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bush útban a prágai NATO-csúcsra, repülőgépe fedélzetéről hívta fel a török miniszterelnököt, s a megbeszélésen szó esett a törökországi reformok menetéről, Ankara EU-tagsági törekvéseiről is.
Gül - akinek az iszlám színezetű Igazság és a Haladás Pártja mérsékelt tagjaiból alakított kormányát hétfőn iktatták be - kedden elmondott első külpolitikai tárgyú beszédében biztosította az ország nyugati szövetségeseit, hogy Törökország külpolitikai orientációja nem változik: fenntartja stratégiai partneri viszonyát az Egyesült Államokkal, valamint jelöltségét az európai uniós tagságra. Gül kormánya támogatásáról biztosította azt a javaslatot, hogy EU felállítandó gyors reagálású hadereje igénybe vehesse a NATO forrásait.
MTI - fidesz.hu