Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán: találkozó pénteken, 16 órakor a Kossuth téren

Orbán Viktor a kormánypártoknak adott 72 óra lejárta után arra kérte Magyarország polgárait, hogy pénteken 16 órakor legyenek a Kossuth téren, és hozzanak magukkal egy nemzeti színű lobogót, egy mécsest és egy jó hangos vekkert is.


Dátum: 2006-10-05 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64999
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:14.998050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Találkozzunk pénteken 16 órakor a Kossuth téren (Orbán Viktor)

Hozzátette: az emberek azt is világossá tették az önkormányzati választásokon, hogy az országban kialakult erkölcsi, gazdasági és politikai válságért Gyurcsány Ferencet és kormányát terheli a felelősség. "Kiolvasható az a világos eredmény is, hogy a választópolgárok lényegében megvonták a bizalmat (...), leváltották a miniszterelnököt. Ennek is érvényt kell szereznünk, erre hatalmaztak fel bennünket a választópolgárok" - mutatott rá.

Kiemelte: az azóta eltelt néhány napban a szocialisták nem tettek eleget a népakaratnak, és ezidáig figyelmen kívül hagyták a köztársasági elnök világos, egyértelmű és irányadó szavait is, így nem menesztették Gyurcsány Ferencet.

Leszögezte: Magyarország mára a hatalmához görcsösen ragaszkodó Gyurcsány Ferenc foglyává vált. "Az MSZP döntött, de nem megoldást kínált az elmúlt napokban, hanem csapdába zárta az országot, és úgy tűnik, hogy fel akarja áldozni az ország jövőjét egy hazug politikusért. A Fidesz ezt értelmetlen és káros magatartásnak látja" - jelentette ki.

Mint elmondta, a "csapda az, hogy Gyurcsány Ferenc nem hallgat az emberekre, az emberek pedig a miniszterelnökre. Ez mindenkinek rossz, és ez az út nem vezet sehova sem. Az ország csapdában van, mert támogatottság hiányában semmilyen programot nem lehet végrehajtani, különösképpen nem reformprogramokat, és még kevésbé súlyos gazdasági válság kezelésére alkalmas programokat".

Hangsúlyozta azt is, hogy a Magyar Szocialista Párt most áldozza fel másodszor az országot, hiszen tavasszal ezt már egyszer megtette. Kifejtette: tavasszal az ország már egyszer megfizette Gyurcsány Ferenc hatalomban maradásának az árát, akkor ez mintegy ezermilliárd forintjába került a választópolgároknak. Ennyivel nőtt az államadósság csak azért, mert a szocialisták nem csináltak semmit, amikor el kellett volna hárítaniuk a bajt. "Mint a miniszterelnök is bevallotta: azért nem csináltak semmit, mert ettől remélték a hatalmon maradásukat. A mai magatartásuk ugyanezt a helyzetet idézi elő, újabb gazdasági válságot idéz elő az MSZP és a viselkedése. Gyurcsány Ferenc hatalomban maradása ezermilliárdokba fog kerülni az adófizetőknek, ezekre fog elmenni az adóemelés, a vizitdíj és minden forint, amit most elszednek az emberektől" - fűzte hozzá.

Rámutatott: ha a miniszterelnök továbbra is ragaszkodik a hivatalához, annak nagyon komoly gazdasági következményei lesznek. Mint elmondta, a forintválság már a nyakunkon van, további leértékelések, tőkekivonások várhatók, nőni fog a munkanélküliség és nem vagyunk messze attól, hogy szociális elégedetlenségek miatt törjenek ki újabb és újabb megmozdulások. Ez maga az instabilitás, a bizonytalanság - hangsúlyozta a Szövetség elnöke. Megjegyezte: "egyetlen hír jelentene ma Magyarország számára biztonságot és stabilitást, az a hír, hogy menesztették a hivatalban levő miniszterelnököt".

"Ha a szocialisták valóban demokraták és valóban felelősséget éreznek az ország iránt, akkor azonnal meneszteniük kell Gyurcsány Ferencet" - jelentette ki.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a gazdasági válság további mélyülésének következményeként több százezer család kerül az anyagi ellehetetlenülés közelébe. "Annak érdekében, hogy ezt elkerüljük, hogy a gazdasági válság tovább ne mélyülhessen, nekünk minden alkotmányos, demokratikus és parlamentáris eszközt egyszerre kell felhasználni a bukott miniszterelnök távozása érdekében" - jelentette ki.

Mint fogalmazott, ma a probléma Gyurcsány Ferenc, és a Fidesz a megoldást keresi. Arra kérte a szocialistákat, hogy álljanak át a megoldás oldalára. Hozzátette: a mai helyzetet nem lehet stabilizálni, ahhoz, hogy legyen mit stabilizálni, először egy új helyzetet kell létrehozni.

Leszögezte: a Fidesz tenni fogja a dolgát a Parlament falai között. Ugyanakkor arra kérte Magyarország állampolgárait, hogy ők is éljenek demokratikus jogaikkal és segítsék azt, hogy Magyarország kijuthasson ebből a válságból. Megjegyezte, a szocialistákra, úgy tűnik, most nem számíthatnak, ők a válságot ma is hisztériakeltéssel tetézték. Mint fogalmazott: "ez nem jött be az október elsejei választás előtt sem. (...) Magyarország polgárai erre nem vevők, higgadtak, nyugodtak és élni akarnak alkotmányos jogaikkal".

Ezért arra kérte Magyarország szabadságot, demokráciát és őszinteséget szerető híveit, hogy "pénteken 16 órára jöjjenek a Kossuth térre". Elmondta, oda várnak mindenkit pártállásra való tekintet nélkül, mert nem pártkérdésről, hanem Magyarország jövőjéről, az erkölcsi, pénzügyi és politikai válságról van szó. Hozzátette: október 6-ára való tekintettel hozzanak magukkal nemzeti színű zászlót, mécsest és egy jó hangos vekkerórát.

Újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta: "Nemzeti Reformalap" létrehozását kezdeményezi, amely a gazdaság stabilizálásához szükséges forrásokat kezelné. A szakértői kormány mellett négy kerekasztal létrehozására lenne szükség, amelyben a pártok és a társadalmi szervezetek képviselői vennének részt - mondta a pártelnök. A testületek a Fidesz elnökének elképzelései szerint a rendszerváltozás idején létrejött Nemzeti Kerekasztal mintájára működnének.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4408, 'source_type': 'media', 'source_id': 531, 'target_type': 'article', 'target_id': 56898, 'relation_type': 'describes'}