Az Európa Tanács bírálja Irán és Szíria politikáját
Bírálta Irán és Szíria közel-keleti destabilizációs módszereit az Európa Tanács parlamenti közgyűlése csütörtökön. A testület strasbourgi ülésszakán vitát folytatott a libanoni válságról, illetve általában a közel-keleti helyzetről.
Dátum: 2006-10-05 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:19.881591, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ezt követően elfogadott határozat szerint - amelyet az Interneten is nyilvánosságra hoztak - "a parlamenti közgyűlést mélyen aggasztják Irán és Szíria térségbeli destabilizációs módszerei, s az, hogy terrorista cselekményeket támogatnak, illetve fegyvereket is szállítanak mindehhez."
A dokumentum sürgeti a libanoni vezetést, hogy hajtsa végre a Hezbollah libanoni síita szervezet lefegyverzését, valamint a szervezet által elrabolt két izraeli katonai szabadon engedését követelő ENSZ-határozatokat. Izraeltől pedig azt várják el a parlamenti közgyűlés tagjai, hogy engedje szabadon azokat a palesztin törvényhozókat, illetve minisztereket, akik ellen semmilyen vádat sem emeltek, s szüntesse be haderejének behatolásait a Gázai-övezetbe.
A vitanapra a tervektől eltérően nem jött el az izraeli törvényhozás, a knesszet elnöke. A parlamenti közgyűlés munkájában megfigyelőként részt vevő izraeli parlamenti küldöttség vezetője, Israel Hasson ellenben felszólalt az ülésen, s figyelmeztetett: Irán, Szíria, illetve a Hezbollah nem pusztán Izrael számára jelentenek problémát, ez egyben európai probléma is. Ráadásul - nyilván az iráni atomprogramra célozva - úgy vélte: nincs kizárva, hogy a "terror következő kitörése" nukleáris lesz.
MTI - fidesz.hu