Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jókai Anna hetven éves

Jókai Anna Kossuth-díjas írót 70. születésnapja alkalmából köszöntik pénteken Budapesten, a Fészek Művészklubban.


Dátum: 2002-11-20 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5936
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:02.974023, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Írószövetség és a klub közös rendezvényének házigazdája Tarján Tamás irodalomtörténész lesz. A műsorban közreműködik Kézdy György, Kútvölgyi Erzsébet és Schubert Éva színművész, Pitti Katalin operaénekes, valamint Ács János zongoraművész.

A jubileum napján, vagyis vasárnap a Károlyi Palota Kulturális Központban rendeznek ünnepséget barátok és tisztelők részvételével. Az eseményt az Artisjus, Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, a Magyar Írószövetség, az Arany János Alapítvány, az Írók Szakszervezete és a Széphalom Könyvműhely szervezi.

Jókai Anna 1961-ben fejezte be tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, magyar-történelem szakon diplomázott. Tanított a Jázmin utcai Általános Iskolában, majd 1970-től hat éven át a Vörösmarty Gimnázium tanára volt.

Jókai Anna munkásságához fűződik például a Tartozik és követel, a Napok, a Mindhalálig, A feladat, a Jákob lajtorjája, Az együttlét, a Szegény Sudár Anna, valamint a Ne féljetek! című regény. Számos novellagyűjtemény, így többek között a Kötél nélkül, A labda, a Szeretteink, szerelmeink, A reimsi angyal, a Jöjjön Lilliputba!, illetve a Vörös és vörös című kötet szerzője.

1986 és 1989 között az Írószövetség alelnökeként, majd elnökségi tagként tevékenykedett. 1990-től két éven át a Magyar Írószövetség elnöki tisztét töltötte be.

Jókai Anna egyik alapító tagja a Széchényi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.

Munkásságát 1970-ben József Attila-díjjal ismerték el, 1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

A Magyar Örökség kitüntető címben 1998-ban részesült, a következő évben a Közép-európai Irodalmi és Kulturális Társaság (CET) díját kapta meg. Két évvel ezelőtt a Magyar Művészetért díjat vehette át.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek