Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán a BBC-nek: "békés megoldást akarunk"

Orbán Viktor szerint a Fidesz nem forradalmat, hanem békés megoldást akar a jelenlegi helyzetre. A Fidesz elnöke a BBC televízió hírcsatornájának adott, csütörtökön sugárzott nyilatkozatában azt mondta: "a köz fog demonstrációkat szervezni", ahogy 16 évvel ezelőtt is történt, amikor "félrelökték a kommunistákat Magyarországon".


Dátum: 2006-10-05 20:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65025
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:24.326071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ilyen fajta békés megmozdulások voltak annak idején Csehországban is, "vagyis megvan nálunk annak a kultúrája, hogyan lehet békés módon az uralkodó elit számára világossá tenni, hogy a játéknak vége, és a miniszterelnöknek mennie kell".

Arra a riporteri kérdésre, hogy ezek szerint forradalomra hív-e, Orbán Viktor nemmel válaszolt, mondván: a forradalom nem békés, "legalábbis a magyar szótárban nem ... mi békés megoldást akarunk".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek