Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Decemberben dönt az EU a schengeni határok kiterjesztéséről

Decemberben dönt az Európai Unió a schengeni határok kiterjesztéséről, vagyis a 2004 május 1-én belépett 10 új tagállam és a régi uniós tagok közötti határellenőrzések megszüntetéséről - erről határozott Luxembourgban csütörtökön az EU igazságügy- és belügyminisztereinek tanácskozása.


Dátum: 2006-10-05 20:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:24.676532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az unió azt tervezte, hogy a 10 új tagállam - Ciprus, Csehország, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Málta, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia - 2007 októberéig bekerülhet a szabad övezetbe. Szeptemberben azonban kiderült, hogy a döntés halasztani kell, többek között a közös rendőrségi adatbázis létrehozásának késése miatt és ez az új EU-tagok körében tiltakozásokat váltott ki. A SIS II néven ismert informatikai rendszer előfeltétele a schengeni határok kiterjesztésének, akárcsak a jelöltek külső határai biztonságának pozitív értékelése. A SIS II lépne a jelenleg Strasbourg-ban működő SIS örökébe, de számos technikai és adatszolgáltatási probléma miatt a tervezett 2007 áprilisi határidő helyett 2008 júniusig kell a miniszterek csütörtöki döntésének értelmében üzembe helyezni.

Franco Frattini, az EU igazságügyi és biztonsági főbiztosa úgy nyilatkozott: nem kizárható, hogy a határellenőrzések feloldása 2008 vége előtt megkezdődik.

A "schengeni övezetnek" az EU 13 korábbi tagja, valamint Norvégia és Izland a tagja, de nem tartozik ide Nagy-Britannia és Írország. Ezen belül nincsenek határellenőrzések és egy közös schengeni vízum teszi lehetővé benne a szabad mozgást valamennyi részes állam polgárának.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek