Lázadás miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség
Államellenes bűncselekmény elkövetése miatt indított nyomozást a tüntetésekkel kapcsolatban az Országos Rendőr-főkapitányság; a Nemzeti Nyomozó Iroda lázadás előkészülete miatt nyomoz, ismeretlen tettesek ellen - hangzott el csütörtök este a Magyar Televízió Híradójában.
Dátum: 2006-10-05 20:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:25.043590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az MTI-nek megerősítette a Híradóban elhangzottakat, hogy "az egyik internetes újság tartalma miatt rendelt el nyomozást lázadás előkészülete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen a rendőrség".
A szóvivő nem közölt részleteket, csak a nyomozás tényét erősítette meg.
A Híradó értesülése szerint három ember ellen folyik a nyomozás, internetes honlapokon megjelent felhívások miatt. Egyikük a felhívást megfogalmazó Budaházy György, aki ellen már a Szabadság téri emlékmű megrongálása után elfogatóparancsot adtak ki. A BTK szerint államellenes bűncselekmény miatt akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.
Mint elhangzott, a rendszerváltás óta összesen öt embert gyanúsítottak meg államellenes bűncselekménnyel.
MTI - fidesz.hu