Washingtonnak megaláztatásban lesz része?
Megaláztatásban lesz része az Egyesült Államoknak, ha tárgyalások helyett továbbra is fenyegetőzik Irán atomprogramja ügyében - figyelmeztetett csütörtökön egy vidéki beszédében az iráni elnök.
Dátum: 2006-10-05 21:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:26.382437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Figyelmeztetünk, ha nem térsz vissza a helyes útra, sorsod ugyanaz lesz, mint a fáraóé, a megaláztatás" - mondta Mahmúd Ahmadinezsád a fővárostól, Teherántól 120 kilométernyire keletre, Firúzkúban összegyűlt tömeg előtt az Egyesült Államokhoz címezve szavait. Azt nem fejtette ki, pontosan mire gondolt.
"Szerencsére néhány európai ország kész tárgyalni. Remélem, megbecsülik ezt a lehetőséget, amelyet az iráni nemzettől kaptak arra, hogy változtassanak az elmúlt 27 évben tanúsított magatartásukon" - fűzte hozzá az elnök, akinek beszédét sugározta az állami tévé. Ahmadinezsád a beszédben megismételte, hogy Iránt az esetleges szankciók sem tántorítják el attól, hogy nukleáris technológiára tegyen szert.
Az iráni elnök eszmefuttatását megelőzően Nagy-Britannia ENSZ-nagykövete közölte, hogy a Biztonsági Tanács jövő héten kezdi az egyeztetéseket az Iránnal szemben bevezetendő szankciókról. A büntetőintézkedések azért fenyegetik az iszlám köztársaságot, mert nem hajlandó felfüggeszteni az urándúsítást.
Közben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte: a vitatott iráni atomprogram ügyében Teheránnal tárgyalásokat folytató hatok - a BT öt állandó tagállama Németországgal kiegészülve - pénteken külügyminiszteri szintű megbeszélést tartanak a szankciók kérdéséről Londonban.
MTI - fidesz.hu