Az aradi vértanúkra emlékezünk
Nemzeti gyásznappal emlékezik meg ma az ország az 1848-49-es magyar szabadságharc leverését követő megtorlás áldozatairól, az Aradon kivégzett vértanúkról.
Dátum: 2006-10-06 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65047
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:32.146042, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Reggel felvonják, majd félárbocra engedik a Magyar Köztársaság állami lobogóját a Parlament előtt, a Kossuth téren. Az állami megemlékezésen várhatóan részt vesznek a közjogi méltóságok. Az aradi vértanúk emléknapján országszerte és a határon túl is megemlékezéseket tartanak.
A világosi fegyverletételt követően, 1849. október 6-án a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a szabadságharc 13 vezetőjét: Vécsey Károly, Knézich Károly, Török Ignác, Nagysándor József, Dessewffy Arisztid, Schweidel József, Lahner György, Pöltenberg Ernő, Kiss Ernő, Aulich Lajos, Leiningen-Westerburg Károly és Damjanich János honvédtábornokokat valamint Lázár Vilmos honvédezredest. Pesten ugyanezen a napon végezték ki Batthyány Lajost, az első felelős és független magyar kormány miniszterelnökét, akit csak 1870. június 9-én temethettek el nyilvános tiszteletadással, majd 1874. május 26-án helyeztek örök nyugalomra a Kerepesi temetőben. Kivégzésének helyén 1926-ban avatták fel az örökmécsest.
Az aradi vértanúk kivégzésének napját 2001 novemberében nyilvánították nemzeti gyásznappá.
MTI - fidesz.hu