Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nincs nyomozás a két héttel ezelőtti bombafenyegetésről

Nem indított nyomozást sem a rendőrség, sem a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azokkal az állítólagos bombafenyegetésekkel kapcsolatban, amelyek miatt a Fidesz és a KDNP kénytelen volt lemondani a szeptember 23-ra tervezett nagygyűlését. Az ügyben nem indult eljárás a Fővárosi Főügyészségnél sem.


Dátum: 2006-10-06 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:32.839469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Még csak nyomozás sem indult azokkal a bombafenyegetésekkel kapcsolatban, amelyekre Szilvásy György polgári titkosszolgálatokat felügyelő kancelláriaminiszter, Petrétei József igazságügy- és rendészeti miniszter hívta fel a Fidesz és a KDNP figyelmét Galambos Lajos nemzetbiztonsági főigazgató társaságában szeptemberben. Mint ismert, a két ellenzéki párt ezek miatt az információk miatt mondta le az önkormányzati választások előtti időszakra tervezett nagygyűlését. A rendezvényt előkészítő egyeztetésre a rendőrség el sem ment, arra hivatkozva, hogy úgysem garantálhatják a nagygyűlés biztonságát.

Schőn Pétertől, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, a fővárosi rendőrségnél nincs olyan eljárás, amely a Fidesz és a KDNP szeptemberi nagygyűlését megelőző bombafenyegetéseket vizsgálná.

Csontos Stefánia, az NNI sajtóosztályának munkatársa megkeresésünkre közölte: a szeptemberi bombafenyegetésekkel kapcsolatban ők sem rendeltek el nyomozást, kérdéseinkkel forduljunk az NBH-hoz, hiszen ezeket az információkat ott vizsgálják. Vajda Péter, a polgári titkosszolgálatok szóvivője azonban szintén nem tudott a szeptemberi bombafenyegetésekkel kapcsolatban elindított nyílt nyomozásról. Mint mondta, ez azonban nem zárja ki, hogy az NBH-nál folyik a titkos adatgyűjtés az ügyben. A kormány nem először állította, hogy az ellenzék rendezvényét robbantásos merénylet fenyegeti.

Az országgyűlési választások előtt a kormány közeli Népszabadságban leközölt terrorfenyegetésről szóló hírek megjelenése után szlovákiai magyar bűnözői körök robbantásával riogatták a közvéleményt. A Nemzeti Nyomozó Iroda azonban augusztusban lezárta az ezzel kapcsolatos nyomozást, mert nem talált bizonyítékot arra, hogy bárki is robbantani kívánt volna Budapesten. Mint közölték, "olyan bizonyítékot nem sikerült beszerezni, amely alapján egyértelműen igazolni lehetett volna a robbantási szándékot".

Haraszti Gyula, Magyar Nemzet

fidesz

Kapcsolódó elemek