Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bányászok lázadnak Bolíviában

Tizenketten meghaltak és ötvenheten megsebesültek a bolíviai fővárostól, La Paztól 500 kilométerre délre fekvő Huanuni állami kézben lévő ónbányájának munkásai és munkanélküli bányászok közötti, dinamitrudakkal és kézifegyverekkel vívott összecsapásokban - közölte csütörtök este Alicia Munoz Alá belügyminiszter.


Dátum: 2006-10-06 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:37.156070, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bolíviai bányászati dolgozók szakszervezete (FSTMB) korábban azt közölte, hogy az összecsapásoknak nyolc halálos áldozata és húsz sebesültje volt. Evo Morales államfő kormánya "értelmetlen és testvérgyilkos" erőszak következményének nevezte az összecsapásokat. Walter Villarroel Morochi bányászati miniszter rövidesen a térségbe utazik. A hadsereget is kivezényelték az Andokban lévő településre az összecsapások megfékezésére.

A nyolcvanas évek gazdasági válsága idején Bolíviában bányák tucatjait zárták be, mintegy 35 ezer bányász vált munkanélkülivé. A növekvő ércárak miatt az elbocsátott bányászok maguk kezdték meg az elhagyatott bányák kiaknázását. Morales 2005. évi elsöprő választási győzelmében nagy szerepe volt a bányászok támogatásának. A Morales-kormány a bányaipar újraindítását ígérte, de mindezidáig adós maradt a bányakorszerűsítési terv benyújtásával.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek