Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pest megyében négy helyen tüntetnek a gazdák

Traktorokkal, személygépkocsikkal négy helyen vonultak fel a gazdák Pest megye útjain pénteken reggel, hogy felhívják a figyelmet követeléseikre.


Dátum: 2006-10-06 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:39.163285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kiskunlacháza mellett, Alsónémedinél az 5-ös úton, Maglód és Pécel határában a 31-es úton és a 4-es úton Monor mellett demonstrálnak. A félpályás útelzárásokon viszonylag kevesen vesznek részt, a legtöbb helyen 8-10 autó sorakozott fel. Obreczán Ferenc, a Magosz főtitkára az MTI-nek elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a kormány azonnal állítsa le a 800 ezer hektárnyi állami tulajdonú föld eladását, tartsa meg ezeket a területeket a gazdák érdekeinek megfelelő birtokegyesítésekre. Tiltakoznak egyúttal a gazdasági megszorítások, az áfa-emelés ellen is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek