A rendőrök a gyerekeik útján kutatnak a grúz bevándorlók után?
Egy orosz lap szerint moszkvai rendőrök a gyerekeiken keresztül kutatnak grúz illegális bevándorlók után, de a belügyi tárca cáfolta, hogy ilyen utasítást adott volna.
Dátum: 2006-10-06 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:47.498777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több moszkvai iskolától a kerületi rendőrkapitányságok (telefonüzenetben vagy munkatársaik kiküldésével) megkérték a grúz nevű tanulók listáit - jelentette pénteki számában a független Kommerszant, amely szerint e listák alapján a rendőrök ellenőrizhetik, hogy a tanulók szülei be vannak-e jelentkezve, hol laknak ténylegesen, mivel foglalkoznak, s fizetnek-e adót. Az orosz főváros (és egyben orosz régió) általános oktatási törvénye ugyanis azoknak a gyerekeknek is lehetővé teszi a tanulást, akik nem rendelkeznek tartózkodási engedéllyel (regisztrációval) - magyarázta a lap.
Az orosz belügyminisztérium cáfolta, hogy bármiféle hasonló utasítást adtak volna a körzeti egységeknek. Ezek a híradások nem felelnek meg a valóságnak - mondta a tárca szóvivője, Valerij Gribakin az Interfaxnak. Mindenesetre az orosz rendőrök folytatták a razziázást törvénysértő grúz és más bevándorlók után kutatva. A bűnügyi rendőrség pénteken a moszkvai Ukrajna szállóban grúz, moldovai és török állampolgárokat vett őrizetbe csempészés gyanújával, mintegy 300 ezer dollár értékű drágakövet kobozva el tőlük.
Oroszország keddtől közlekedési blokád alá vetette Grúziát, kémkedéssel vádolt tisztjeinek hazaengedése ellenére. A vízumkiadást Moszkva már előzőleg leállította a grúz állampolgárok számára, majd Vlagyimir Putyin elnök rendteremtést sürgetett a szerencsejáték-üzletágban, a piacokon, s a bevándorlási gyakorlatban.
MTI - fidesz.hu