Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Borsodban még mindig nem fizették ki az árvízkárokat

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mintegy két tucatnyi gazda vonult a 3-as számú főút miskolci bevezető szakaszára, illetve az Edelény melletti útra traktorokkal, személygépkocsikkal pénteken reggel.


Dátum: 2006-10-06 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:49.240979, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Görcsös Ferenc a Magosz megyei elnöke elmondta: a borsodi gazdák is a földtörvény módosítása, a földalap támogatás csökkentése ellen demonstrálnak, ugyanakkor azt is el szeretnék érni, hogy a Hernád-völgyi gazdák végre kapják meg az árvizek okozta károk ellentételezését. A megmozdulást várhatóan délután 2 órakor befejezik. A megyei elnök közlése szerint egyelőre nem áll szándékukban, hogy a következő napokban is az utakra vonuljanak. Mint mondta, most első az őszi mezőgazdasági munka, a betakarítás, a szántás és a vetés.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek