Elutasították az eredmény elleni kifogásokat Szolnok megyében
Jász-Nagykun-Szolnok megyében az önkormányzati és a kisebbségi önkormányzati választáson megállapított eredmények ellen a törvényben megjelölt határidőig kilenc fellebbezés érkezett a Szolnokon működő Területi Választási Bizottsághoz (TVB), a testület valamennyi jogorvoslati kérelmet elutasította - közölte a Területi Választási Iroda vezetőjének jogi helyettese pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2006-10-06 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:50.644117, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Baranyi Imre tájékoztatása szerint a polgármester-választás eredménye ellen Jászberényből és Nagyivánból nyújtottak be fellebbezést. Jászberényben Gedei József (MSZP) 3262, míg Juhász Dániel (Fidesz-KDNP) 3212 szavazatot kapott, a különbség kettőjük között 50 voks. Ebben az esetben az egyik szavazatszámláló bizottság által hiányosan kitöltött jegyzőkönyv miatt kérték a voksok újraszámlálását, de ezt a TVB elutasította. A jogorvoslati kérelmet benyújtott Szádvári Gábor, a Fidesz-KDNP szövetség választókerületi elnöke az MTI-nek elmondta: az ügyben a másodfokon eljáró bírósághoz fordul.
Nagyivánban a két független polgármesterjelölt közül Orosz Gyuláné 379, Lajtos István 376 szavazatot mondhat magáénak, esetükben 3 szavazat a különbség. A TVB a nagyiváni szavazásnál nem látta bizonyítottnak a fellebbezésben foglaltakat, azaz, hogy az eredmény alakulásáért a választói akaratot befolyásolták volna.
MTI - fidesz.hu