V. évfolyam 22. szám, 2006. október 6.
Dátum: 2006-10-06 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:51.062087, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
TARTALOM
» Orbán: Az MSZP menessze Gyurcsányt!
» A Fidesz és a KDNP mégis ott lesz a pénteki szavazáson
» Navracsics: A kockázat maga Gyurcsány
» Kósa: Az egyezkedéshez hiteles emberek kellenek
» Elsöprő ellenzéki győzelem vidéken
» A Fidesz által önállóan, közösen indított, illetve támogatott polgármesterek (1)
» Szélsőség és bizalmi szavazás
» A Fidesz parlamenti választást is nyert
» Súlyos vereséget szenvedett a kormány
Túlnyomó többségében narancsszínűvé vált az ország az október első napján tartott önkormányzati választások eredményeként. A csaknem az összes szinten nagyarányú jobboldali előretörés magyarázatában éppúgy benne van az MSZP-SZDSZ-koalíció munkájával való elégedetlenség, az erkölcsi hullává vált kormányfővel szembeni teljes bizalomvesztés és józan emberi viszolygás, miként az eddig is sikerrel dolgozó jobboldali településeken a Fidesz, a KDNP és szövetségesei polgármesteri, képviselői iránti bizalom.
A választók egyfelől bizalmat szavaztak, lehetőséget adtak a jobboldalnak arra, hogy képviselőik és polgármestereik az önkormányzatokban fő szerepet kapjanak településük, megyéjük, kistérségeik jövőjének alakításában, kellő ellensúlyt tudjanak képezni az MSZP-SZDSZ kormánytól egyáltalán nem idegen autokratikus hatalmi törekvésekkel szemben, másfelől világosan megüzenték: Gyurcsánynak és csomagjának mennie kell!
Hiába a kormánypártok és cselédmédiájuk kínos magyarázkodása, ötletszerűen kiválasztott statisztikákkal dobálózó szemfényvesztése. Az önkormányzati választásoknak komoly tanulságai vannak, nemcsak a helyi közösségek irányítására nézve, hanem a kormányzás és a kormányzati stílus tekintetében is. Hozhat Lendvai Ildikó után "szabadon" Aczél-Acsádi és megannyi talpnyaló társa különböző összehasonlító számadatokat, dobálózhat százalékokkal, bújhat afféle magyarázkodás mögé, hogy például a mintegy 3200 településvezető döntő többsége független. (Figyelem: utóbbi legfeljebb a régi-új hülyéknek új!) Ezzel szemben a tény az, hogy nem "százalékok", hanem az önkormányzati képviselők és polgármesterek munkájától függ a települések boldogulása Tiszán innen és Dunántúl.
Spanyolfalnak is gyenge az olyan számadatolt méricskélés, mely szerint százalékokban "nem is oly nagy a különbség", meg előfordult már máskor is hasonló eredmény ellenzék és kormánypártok arányában. Hogy ne más portáján söpörjünk, attól, hogy például Kósa Lajos és Lázár János kétharmadot is meghaladó mértékben megszerzett szavazattal győzött, s jócskán "dobott" a Fidesz összesített szavazati eredményén, Debrecen és Hódmezővásárhely vezetésére kapott felhatalmazást, a "fölös" szavazatokat nem adhatja át. Végül, de nem utolsósorban, nem lényegtelen számot vetni azzal sem, hogy az adott megyei és települési vezetők döntéseikkel mennyi ember életét befolyásolhatják majd a jövőben. Azaz nem ártana, ha már "számháborúzni" van kedvünk, hogy a tényekből induljunk ki, illetve mérjünk településekben, mert ott élnek az emberek.
Nézzük tehát a tényeket. Október 1-jén a fővárosi és a megyei közgyűlésekre leadott voksok alapján az ellenzéki pártok és szövetségeseik a szavazatok 52,62 %-át szerezték meg, míg a kormánypártok 37,73 %-ot értek el, a függetlenek 9,65 %-ot tudhatnak magukénak. A megyei önkormányzatok mindegyikében a Fidesz vezette listák érték el a legjobb eredményt, 16-ban a Fidesz és szövetségesei önállóan vezethetik a megyét, míg Hevesben, Csongrádban és Somogyban mandátumegyenlőség alakult ki a Fidesz és az MSZP, illetőleg a Fidesz és az MSZP, valamint civil szervezetek képviselői között. A megyei jogú városok kétharmadát, 17 települést irányítják majd jobboldali polgármesterek, és a 10 ezer főnél nagyobb lélekszámú településekben is csaknem kétszer annyi polgármestere van a jobboldalnak, mint a koalíciónak. A fővárosban az immár koalíciós jelölt Demszky Gábor minden idők legkisebb különbségével, 1,66 %-kal nyert a független Tarlós István ellen, a fővárosi közgyűlésben a koalíció és az ellenzék azonos számú mandátumot szerzett meg, míg a kerületekben a Fidesz megduplázta polgármesterei számát. Ráadásul a jobboldali polgármesterek túlnyomó többsége az előzetes adatok szerint stabil többséget tudva maga mögött vezetheti az adott települést a következő esztendőkben, ezzel szemben a koalíció színeiben megválasztott számos polgármesternek nincs testületi többsége. Összességében a települési önkormányzati választásokon az ellenzéki pártok jelöltjei több mint 955 ezerrel kaptak több szavazatot, mint a kormánypártok, és minden településtípust figyelembe véve az ellenzék 3240, a koalíció 1802 mandátumot szerzett meg.
Ezek a tények, a többi mese.
[ a lap tetejére ]
Orbán: Az MSZP menessze Gyurcsányt!
Hazug, ócska trükknek nevezte a bizalmi szavazást Orbán Viktor. A Fidesz elnöke hétfői sajtótájékoztatóján arra szólította fel a koalíciós pártokat, hogy 72 órán belül menesszék Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, ellenkező esetben a Fidesz péntekre a Kossuth térre nagygyűlést szervez, amelyet több követhet.
A Fidesz felszólítja a Magyar Szocialista Pártot, hogy csütörtökön 13 óráig kezdeményezzék Gyurcsány Ferenc miniszterelnök menesztését, ellenkező esetben a Szövetség péntek délutánra a budapesti Kossuth térre hívja az állampolgárokat - jelentette be Orbán Viktor.
A Fidesz elnöke szerint a parlamenti bizalmi szavazás hazug és ócska trükk, mert az már vasárnap megtörtént. Nem bizalmi, hanem bizalmatlansági szavazásra van szükség a kormányfővel szemben - fűzte hozzá.
Ha a kormánypártok csütörtökön 13 óráig nem teszik meg az első lépést a kormányfő menesztése felé, akkor felhívják a magyar állampolgárokat, hogy pénteken délután találkozzanak a Kossuth téren - szögezte le a Fidesz elnöke. Ugyanakkor világossá tette: nemcsak egy gyűlésről van szó, hanem egy folyamatról, amely pénteken kezdődik. "Ez így fog folytatódni, amíg a miniszterelnök hivatalban van" - tette hozzá.
Orbán maga is felszólal majd a pénteki nagygyűlésen. Arra a felvetésre, hogy a kormánytöbbség miért menesztené a miniszterelnököt a Kossuth téren megjelenő tömegek hatására, kijelentette: "Térjünk erre vissza szombaton, vasárnap, hétfőn, kedden."
A Fidesz szerint minél tovább marad hivatalában a miniszterelnök, annál nagyobb lesz a baj; a gazdaság helyzetét stabilizálni és a válságot kezelni csak egy nemzeti egységet megtestesítő, pártoktól kellő távolságot tartó, korlátozott mandátumú szakértői kormánnyal lehet. Amennyiben nem menesztik a miniszterelnököt, akkor a pénzügyi, gazdasági, morális és politikai válság elmélyüléséért egyes-egyedül a MSZP-t terheli a felelősség - hangsúlyozta Orbán Viktor.
A Fidesz és a KDNP mégis ott lesz a pénteki szavazáson
A Fidesz és a KDNP a köztársasági elnök útmutatásait figyelembe véve mégis részt vesz a pénteki parlamenti ülésen és a bizalmi szavazáson - jelentette be Navracsics Tibor és Semjén Zsolt szerdán. Bejelentették: egyeztetést kezdeményeznek a parlamenti pártok frakcióvezetőivel a szakértői kormányról.
A Fidesz és a KDNP frakcióvezetője elmondta: részt vesznek az országgyűlési döntéshozatalban, ugyanakkor továbbra is fenntartják azt az álláspontjukat, hogy valójában álságos színjátékról van szó. Kifogásolják azt is, hogy nem titkos, hanem nyílt szavazás lesz.
Sólyom László államfő a parlamenti frakcióvezetőknek szerdán írt levelében többek között leszögezi: Magyarország alkotmányos rendszerében a néphatalom gyakorlásának és a politika formálásának elsődleges eszköze a népképviseleti Országgyűlés. Elvárható ezért, hogy a demokrácia alapjait érintő eseményeket - mint a napirenden lévő bizalmi kérdést - az ellenzéki képviselők a Parlament ülésén értékeljék, és vegyenek részt a döntéshozatalban. Sólyom László szerint a békés gyülekezéshez való jog gyakorlása, a politikai vélemény kifejezésének minden törvényes formája alapvető joga mindenkinek, és ezzel nyomás gyakorolható a politikai döntésekre is. A tömegtüntetések azonban semmiképp nem állíthatók szembe az Országgyűlésben folytatott politizálással.
Navracsics: A kockázat maga Gyurcsány
A pénteki szavazás azért hazug színjáték, mert Gyurcsány Ferenc nem veszi figyelembe az október 1-jei eredményeket, amely egyértelmű válasz volt a lelepleződésére, a hazugságaira, és azért álságos, mert a miniszterelnök előbb egy "próbaszavazással" mérette meg magát, és csak azután mer kimenni az "élő közvetítésre" - hangsúlyozta Navracsics Tibor szerdán, a Nap-keltében.
Arra a felvetésre, hogy a befektetők most leginkább a stabilitásért szorítanak, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, hogy Gyurcsány az egyetlen kockázat, neki kell mennie, össze kell állnia a szakértői kormánynak, és a piac megnyugszik majd.
Ebben a helyzetben a pártoknak egy lépést hátra kell lépniük, mert a politika már nem tud nyugalmat hozni - fogalmazott Navracsics. Indoklása szerint most arra van szükség, hogy nem politikával foglalkozó, nem pártpolitikai logika mentén gondolkozó szakemberek alkossanak kormányt. A szakértői kormány felállítására utaló korábbi ellenzéki javaslatról szólva azt mondta, hogy a szocialisták is kibírnák, az egész ország kibírná, ha egy-másfél évig szakértőkből álló kormány irányítaná, nem pedig pártpolitikusok. A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor arról is beszélt: Gyurcsány Ferenc esetleges távozását követően a szocialisták választhatnának egy másik kormányfőt.
Kósa: Az egyezkedéshez hiteles emberek kellenek
Debrecen újraválasztott fideszes polgármestere szerint a mostani politikai helyzet megoldása csak a tárgyalás lehet, de az asztal mellett már nem ülhet ott Gyurcsány Ferenc, aki kiírta magát a politikából.
Kósa Lajos egy tévéműsorban kedden kifejtette: ezt a helyzetet erőből nem lehet megoldani, itt a koalíciónak kell lépnie, mert ha ezt nem teszi, jövő tavasszal a népharag söpri majd el az egész politikai elitet. Ha Gyurcsány marad, tavaszra már olyan mértékű lesz a megszorítás, az elszegényedés, az elkeseredés, hogy a népharagot már nem lehet megállítani.
A debreceni polgármester szerint a mostani helyzet megoldása csak a tárgyalás lehet, de az asztal mellett már nem ülhet ott Gyurcsány Ferenc, aki kiírta magát a politikából. Az egyezkedéshez új, még hiteles emberek kellenek, és ilyenek vannak a másik oldalon - hangsúlyozta Kósa. Szerinte a közvetítésben szerep juthat a köztársasági elnöknek is. A kérdésre, hogy kézben tudja-e tartani Orbán Viktor a békés tömeget az utcákon, és ha igen, meddig, a Fidesz politikusa Mahatma Gandhit hozta fel példaként, emlékeztetve arra, hogy ő Indiában békés eszközökkel tudott sikereket elérni.
[ a lap tetejére ]
Elsöprő ellenzéki győzelem vidéken
A megyei közgyűlésekben mindenütt a Fidesz és szövetségesei listája nyert a vasárnapi választásokon. Jelentősen előretört az ellenzék a megyei jogú városokban is, ahol eddig MSZP-s vagy SZDSZ-es polgármester irányított, most fideszes győzelem született. A 23 megyei jogú városból 15-ben az ellenzék jelöltjét választották meg polgármesternek, és csak 7-nek lesz kormánypárti vezetője. A fővárosban Demszky Gábor (SZDSZ-MSZP) megőrizte főpolgármesteri posztját, 13 kerületben a koalíció, 8-ban a Fidesz, 2-ben független jelölt szerzett polgármesteri pozíciót. A 10 ezer lakos feletti településeken az ellenzék 61, a koalíció 37, független 21 polgármesteri helyet szerzett. A 10 ezernél kisebb lélekszámú településeken 165:105 az ellenzék-kormánypárt arány.
A megyei közgyűléseket tekintve összességében a 19 megyéből 16-ban egyértelmű a Fidesz-KDNP többsége. Csongrád és Somogy megyében a helyi szervezeteknek komoly befolyása lesz a megyei közgyűlések vezetésére. Heves megyében a két nagy pártnak kell megállapodnia valamilyen módon.
Baranya megyében a 40 helyből a Fidesz 21-et szerzett, az MSZP 16-ot, az MDF 1-et, míg a Baranyai Emberekért Szövetség 2 helyet.
Bács-Kiskunban a Fidesz-KDNP 28 mandátumot szerzett a 46-ból, az MSZP 14-et, az SZDSZ 3-at, az MDF 1-et.
Békés megye 40 helyéből a Fidesz-KDNP 24-et szerzett, az MSZP 15-öt, az SZDSZ pedig 1-et.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye: a Fidesz-KDNP mellett csak az MSZP jutott be a megyei közgyűlésbe, a parlamenti ellenzék 32-27 arányban birtokolja a helyeket.
Csongrád megyében a 40 helyből a Fidesz-KDNP 20-at szerzett, az MSZP-SZDSZ 16-ot, a Homokháti Önkormányzatok 3, a Polgári Szövetség Makóért 1 mandátumot mondhat magáénak.
Fejér megye 40 helyéből 22-őt szerzett a Fidesz-KDNP, 14-et az MSZP, és 2-2 helyet a Fejér Megyei Településekért és a Polgármesterek Fejér Megyéért szervezet.
Győr-Moson-Sopron megye: a 40 helyből 26-ot szerzett a Fidesz-KDNP, az MSZP 12, az MDF 2, a Nemzeti Fórum egy helyet szerzett.
Hajdú-Biharban a 40 mandátumból 23 a Fidesz-KDNP-é, 13 az MSZP-é, az SZDSZ 1-et szerzett, az MDF 2-öt, a Hajdúvárosok Szövetsége 1-et.
Heves megyében a Fidesz-KDNP és az MSZP egyaránt 20-20 helyet szerzett.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 40-ből 22 mandátumot birtokolhat a Fidesz-KDNP, az MSZP 14-et, az SZDSZ 2-őt, az MDF 1-et, a Tiszazugi Települések Szövetsége 1-et.
Komárom-Esztergomban a 40 helyből 21 a Fideszé, 15 az MSZP-é, 2 helyet szerzett a Polgármesterek a Falukért Egyesület, 1-1 képviselői hely jutott az SZDSZ-nek és az MDF-nek.
Nógrád megye a 40 helyéből a Fidesz-KDNP 22 helyet szerzett, az MSZP 16-ot, az MDF 2-öt.
Tolna megye: 41 helyből 25 helyet szerzett a Fidesz, az MSZP 14-et, az MDF 2-őt.
Pest megyében a 80 helyből a Fidesz-KDNP-nek 43-at sikerült megszereznie, az MSZP-nek 28-at, az SZDSZ-nek 5-öt, az MDF-nek 4-et.
Somogy megyében a Fidesz-KDNP a helyek felét (20 mandátum) szerezte meg, míg az MSZP és az inkább balra húzó Somogyért Egyesület 10-10-et mondhat magáénak.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: a Magosszal és a Nemzeti Fórummal induló Fidesz 26 mandátumot szerzett a 48-ból, az MSZP 17-et, az MDF 1-et, az Összefogás Megyénkért 4-et.
Vas megye: a Fidesz-KDNP 25 helyet szerzett a 40-ből, az MSZP 11-et, 2-2 mandátuma van a Polgármesterek Vas Megyéértnek, illetve a Vas Megyei Önkormányzatokért Egyesületnek.
Veszprém megyében 23 hely illeti meg a Fidesz-KDNP-t a 40-ből, az MSZP-SZDSZ 15, az MDF 2 helyet szerzett.
Zala megye: 40-ből 25 hely a Fideszé, az MSZP 11, a Szövetség Zaláért Egyesület és a Zala menti PPE 2-2 mandátumot szerzett.
A négy évvel ezelőtti választáson a 22 megyei jogú városból 16-ban a kormánypártok jelöltjét választották polgármesternek, addig most az ország 23 megyei jogú városa közül 15-ben a Fidesz, illetve szövetségeseivel együtt állított jelölt nyerte a polgármesteri széket, 7 városban MSZP, vagy MSZP-SZDSZ színben indult jelölt győzött, egy városban (Eger) pedig civil szervezet által indított személy szerezte meg a legtöbb szavazatot vasárnap. Habis László javára a jobboldali pártok visszaléptek a hevesi megyeszékhelyen.
Szocialista polgármester irányítja a következő négy évben is Miskolcot, Nyíregyházát, Szegedet, Székesfehérvárt, Dunaújvárost, Pécset és Szombathelyt. A Fidesz megtartotta Debrecent, Kecskemétet, Hódmezővásárhelyt, Kaposvárt, Zalaegerszeget, valamint jobboldali jelöltként győzött a 2002-ben még függetlenként induló Bencsik János Tatabányán. Az SZDSZ tizenhat év után elvesztett három megyeszékhelyet (Békéscsabát, Szekszárdot, Veszprémet), holott jelöltjeik szocialista támogatást is élveztek. A békési székvárosban Vantara Gyula, a tolnai megyeszékhelyen Horváth István, míg Veszprémben Debreczenyi János győzött a Fidesz vezette koalíció jelöltjeként. Szocialista polgármestert vált majd Salgótarjánban Székyné Sztrémi Melinda, Szolnokon Szalay Ferenc, Győrben Borkai Zsolt, Sopronban Fodor Tamás, Nagykanizsán Marton István, illetve a mostani választáson már megyei jogú város Érden T. Mészáros András, illetve a már említett Egerben Habis László (Egri Lokálpatrióta Egyesület).
A többi 10 ezer főt meghaladó lélekszámú településen is nagyarányú ellenzéki előretörés tapasztalható, mind a polgármesterek számában, mind a képviselői mandátumok tekintetében. A nem hivatalos összesítés szerint az ellenzéki pártok 61 várost irányíthatnak, szemben a kormánypártok 37 településével, míg 21 helyen független jelölt győzött. Utóbbiak között is számos olyan van, akit a Fidesz támogatott. Szembetűnő a Fidesz előretörése többek között Győr-Moson-Sopron megyében, ahol a két megyei jogú városon kívül az összes 10 ezernél népesebb település (Csorna, Kapuvár, Mosonmagyaróvár) is jobboldali irányítású lesz. Ugyancsak jelentős az előrelépés Békés megyében, hiszen Békésben és Orosházán szocialista, Gyomaendrődön független polgármester helyére lép fideszes. Több mint 15 ilyen települést irányít majd fideszes, illetve a Szövetség által támogatott polgármester Pest megyében. Itt többek között Budakalász, Cegléd, Göd, Pilis, Pilisvörösvár, Pomáz, Szigetszentmiklós került jobboldali kézbe. Bács-Kiskunban Baja, Kiskunmajsa, Kiskőrös, Borsod-Abaúj-Zemplénben Sárospatak, Fejérben Mór és Sárbogárd, Hajdú-Biharban Balmazújváros, Hajdúböszörmény, Hajdúsámson, Hevesben Heves, Jász-Nagykun-Szolnokban Kisújszállás és Törökszentmiklós, Nógrádban Balassagyarmat, Szabolcs-Szatmárban Mátészalka, Újfehértó és Tiszavasvári, Tolnában Tolna, Vasban Kőszeg, Veszprémben Várpalota, Zalában Keszthely városában kerül az irányítás a jobboldalhoz.
Továbbra is fideszes irányítású marad többek között Mohács, Tiszakécske, Sarkad, Szarvas, Edelény, Mezőkövesd, Sátoraljaújhely, Esztergom, Tata, Dabas, Gyál, Monor, Nagykőrös, Siófok, Bonyhád, Paks, Körmend, Sárvár, Balatonfüred és Tapolca. Fazekas Sándor karcagi és Kovács Zoltán pápai polgármester immár ötödik ciklusát kezdheti meg, azaz 1990 óta állnak városuk élén.
Budapesten az eddigi legkisebb különbséggel, 1,66 %-kal őrizte meg főpolgármesteri tisztségét Demszky Gábor a Fidesz és KDNP támogatását is élvező független jelölt, Tarlós Istvánnal szemben. A Fidesz 2002-höz képest megduplázta polgármesterei számát. Megőrizte a Várkerületet (Nagy Gábor Tamás) és a Hegyvidéket (Pokorni Zoltán), megszerezte a II. (Láng Zsolt), az V. (Rogán Antal), a XVI. (Kovács Péter), a XVII. (Riz Levente) és a XXII. (Szabolcs Attila) kerületet, valamint a 2002-ben függetlenként megválasztott Tarlós István utódja a III. kerületben a fideszes Bús Balázs. E kerületekben a jobboldalnak várhatóan többsége lesz, míg a VIII. kerületben a testület jobboldali többségű, ott a szabaddemokrata Csécsei Béla a polgármester.
A 10 ezernél kisebb lélekszámú településeken 165 helyen szerzett polgármesteri helyet a parlamenti ellenzék. Többek között olyan településeken, mint a világörökség részéhez tartozó Aggtelek (Éles Miklós) és Hollókő (Szabó Csaba). Megőrzött, illetve megszerzett a Fidesz számos kisebb várost és választókerületi központot az általa indított, vagy támogatott polgármesterek révén. Köztük van Jánoshalma, Kerekegyháza, Kunszentmiklós, Soltvadkert, Tótkomlós, Gönc, Putnok, Kistelek, Mórahalom, Gárdony, Fertőd, Derecske, Nyíradony, Vámospércs, Füzesabony, Kunhegyes, Kisbér, Pásztó, Ráckeve, Szob, Tököl, Visegrád, Csurgó, Fonyód, Somogyvár, Fehérgyarmat, Kemecse, Rakamaz, Tamási, Csepreg, Szentgotthárd, Vasvár, Balatonalmádi, Sümeg és Lenti. Itt is találhatunk ötödik ciklusát kezdő városvezetőket, többek között Bédy István harkányi és Böősy Imre ásványrárói polgármestert.
A Fidesz által önállóan, közösen indított, illetve támogatott polgármesterek (1)
Összeállításunk első részében a megyei jogú városokban, illetve a fővárosi kerületekben, valamint kilenc megyében a Fidesz által önállóan, közösen indított, illetve támogatott polgármesterek névsorát közöljük. A következő részben a további 10 megye 10 ezer lakos feletti, illetve 10 ezer lakos alatti településein megválasztott polgármestereinek listáját tesszük közzé.
Megyei jogú városok
Békéscsaba: Vantara Gyula, Debrecen: Kósa Lajos, Eger: Habis László, Érd: T. Mészáros András, Győr: Borkai Zsolt, Hódmezővásárhely: Lázár János, Kaposvár: Szita Károly, Kecskemét: Zombor Gábor, Nagykanizsa: Marton István, Salgótarján: Székyné Sztrémi Melinda, Sopron: Fodor Tamás, Szekszárd: Horváth István, Szolnok: Szalay Ferenc, Tatabánya: Bencsik János, Vezsprém: Debreczenyi János, Zalaegerszeg: Gyimesi Endre
10 ezer lakos feletti települések
BARANYA - Mohács: Szekó József
BÁCS-KISKUN - Baja: Révfy Zoltán, Kiskőrös: Domonyi László, Kiskunmajsa: Terbe Zoltán, Lajosmizse: Basky András, Tiszakécske: Kovács Ernő
BÉKÉS - Békés: Izsó Gábor, Gyomaendrőd: Várfi András, Orosháza: Németh Béla, Sarkad: Tóth Imre, Szarvas: Babák Mihály
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN - Edelény: Molnár Oszkár, Mezőkövesd: Tállai András, Sárospatak: Hörcsik Richárd, Sátoraljaújhely: Szamosvölgyi Péter
BUDAPEST - I. ker.: Nagy Gábor Tamás, II. ker.: Láng Zsolt, III. ker.: Bús Balázs, V. ker.: Rogán Antal, XII. ker.: Pokorni Zoltán, XVI. ker.: Kovács Péter, XVII. ker.: Riz Levente, XXII. ker.: Szabolcs Attila
FEJÉR - Mór: Fenyves Péter, Sárbogárd: Juhász János
GYŐR-MOSON-SOPRON - Csorna: Turi György, Kapuvár: Hámori György, Mosonmagyaróvár: Szabó Miklós
HAJDÚ-BIHAR - Balmazújváros: Tiba István, Berettyóújfalu: Szeifert Ferenc, Hajdúböszörmény: Kiss Attila, Hajdúsámson: Andó Lászlóné, Püspökladány: Arnóth Sándor
HEVES - Heves: Csáki Zsigmond
10 ezer lakos alatt:
BARANYA - Alsószentmárton: Vas Péter, Drávasztára: Szalay Lászlóné, Harkány: Bédy István, Nagynyárád: Hargitay János, Szágy: Zima István
BÁCS-KISKUN - Ballószög: Katona Imre, Bátmonostor: Korsós János, Bátya: Zsebics Ilona, Császártöltés: Frick József, Dunaszentbenedek: Vargyas Mihály, Érsekcsanád: Felső Róbert, Foktő: Jakab Ferenc, Jánoshalma: Czeller Zoltán, Kecel: Haszilló Ferenc, Kerekegyháza: Kelemen Márk, Kunszentmiklós: Bődi Szabolcs, Mélykút: Gelányi János, Miske: Illés Attila, Nagybaracska: Király Sándor, Pirtó: Nagy Ferenc, Soltvadkert: Lehoczki Ferenc, Sükösd: Lógó András, Uszód: Bedi Gyula
BÉKÉS - Békésszentandrás: Hamza Zoltán, Biharugra: Vígh Ilona, Csanádapáca: Fodor József, Doboz: Simon István, Gerendás: Gajdács János, Kétsoprony: Völgyi Sándor, Kardos: Brlás János, Kaszaper: Csürhés István, Kondoros: Dankó Béla, Magyarbánhegyes: Laduver Ferenc, Mezőkovácsháza: Bakos István, Murony: Fekete Ferenc, Nagykamarás: Pelle István, Nagyszénás: Nyemcsok Ferenc, Okány: Fekete Zoltán, Pusztaföldvár: Baranyi István, Pusztaottlaka: Simonka György, Szabadkígyós: Balogh József, Tótkomlós: Sztakó József, Újkígyós: Szebellédi Zoltán, Zsadány: Dudás Árpád
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN - Abaújszántó: Madár György, Aggtelek: Éles Miklós, Arnót: Kolenkó Gábor, Bánhorváti: Demeter Zoltán, Boldogkőváralja: Zavodni Ferenc, Büttös: Gyurcsó András, Csincse: Lőrincz Imre, Damak: Baranyay Barnabás, Dövény: Huhák Imre, Dubicsány: Susányi Gábor, Emőd: Lehóczki István, Felsőkelecsény: Andó Béláné, Forró: Gergely Zsolt, Gesztely: Hompoth Imre, Gönc: Molnár János, Hangács: Hajdú Zoltán, Hernádcéce: Polyefkó István, Kács: Ostorházi István, Korlát: Takács Péter, Lak: Berzeviczi Zsolt, Meszes: Rákiné Czidor Katalin, Mezőcsát: Domján László, Onga: Madzin Tibor, Perecse: Aradiné Garai Erika, Putnok: Tamás Bertalan, Rakacaszend: Lukács Attiláné, Sajógalgóc: Bartus József, Sajókaza: Stefán László, Sajópüspöki: Varga Zoltánné, Szakácsi: Feketéné Bisztrán Ilona, Szendrő: Szaniszló János, Szin: Ötvös Bálint, Szögliget: Tóthné Mihalik Katalin, Szuhogy: Fóris Sándor, Teresztenye: Doma Miklósné, Tomor: Szilvai Attila, Varbóc: Molnár Lajos, Viszló: Répási Mihály
CSONGRÁD - Fábiánsebestyén: Kós György, Kistelek: Nagy Sándor, Magyarcsanád: Farkas Jánosné, Maroslele: Martonosi György, Mórahalom: Nógrádi Zoltán, Nagymágocs: Stibál Róbert, Nagytőke: Stabarecz Ferenc, Sándorfalva: Kakas Béla, Szegvár: Gémes László, Tiszasziget: Bodó Imre, Újszentiván: Putnik Lázár
FEJÉR - Alcsútdoboz: Hargitai László, Bakonycsernye: Turi Balázs, Balinka: Wéninger László, Cece: Varga Gábor, Csákvár: Giesz János, Daruszentmiklós: Rauf Norbert, Gárdony: Tóth István, Lepsény: Kiss István, Magyaralmás: Vas Istvánné, Nagykarácsony: Réz István, Perkáta: Somogyi Balázs, Polgárdi: Borbély István, Pusztavám: Merkatz László, Tabajd: Temesszentandrási György
GYŐR-MOSON-SOPRON - Ásványráró: Böősy Imre, Bősárkány: Szalay Imre, Fertőd: Fülöp Géza, Fertőszentmiklós: Horváth Tibor, Halászi: Majthényi Tamás, Kisbabot: Zsédely Zsigmond, Kópháza: Grubits Ferenc, Máriakálnok: Széles Sándor, Rábacsécsény: Kovács Teodóra, Rábapatona: Jutasi Kálmán, Szárföld: Horváth Ferenc
HAJDÚ-BIHAR
Álmosd: Farkas Pál, Báránd: Kiss Sándor, Bedő: Eszenyi Antal, Biharkeresztes: Barabás Ferenc, Bocskaikert: Szöllős Sándor, Derecske: Bakó István, Egyek: Szincsák Ferenc, Esztár: Vajas József, Földes: Jeneiné Egri Izabella, Fülöp: Bugyáné Szász Erzsébet, Gáborján: Majosi Gyula, Görbeháza: Pusztai Adél, Hosszúpályi: Berényi András, Kaba: Szegi Emma, Konyár: Fülep László, Körösszegapáti: Tarsoly Attila, Mikepércs: Tímár Zoltán, Nyíradony: Tasó László, Nyírábrány: Szilágyi Mária, Pocsaj: Kecskés Gyula, Sáp: Karacs Imre, Sárrétudvari: Bodó Sándor, Szentpéterszeg: Olajos Mihály, Szerep: Győri Balázs, Tetétlen: Bernáth László, Újszentmargita: Csetneki Csaba, Vámospércs: Ménes Andrea, Zsáka: Gulyás András
HEVES - Átány: Gönczi Mihály, Aldebrő: Farkas László Márton, Andornaktálya: Daru Sándor, Balaton: Kormos Attila, Bekölce: Liktor István, Egerbocs: Burgundi István, Demjén: Gémes Ferenc, Füzesabony: Laminé Antal Éva, Gyöngyöshalász: Hegedűs Gyula, Gyöngyöstarján: Nagy Károly, Heréd: Kómár József, Kál: Tompa Vilmos, Kerecsend: Sári László, Kerekharaszt: Szabó Ádám, Mezőtárkány: Tóthné Szabó Anita, Mikófalva: Kelemen Károly, Nagyréde: Balázs József, Novaj: Fodor Péter, Sarud: Sebestyén Attila, Tenk: Török Margit, Tiszanána: Tóth József, Váraszó: Pál István László, Verpelét: Farkas Sándor
[ a lap tetejére ]
Vasárnap éjjel Demszky Gábornak remegett a keze, remegett a szája széle, úgy mosolygott, mint Tóték dobozolás közben, és el-elfúló hangon ostobaságokat kiabált a mikrofonba. Olyasmiket, hogy Budapest liberális város, meg hogy ők megvédték a szabadságot.
Szánalmas.
Budapest annyira liberális város, hogy Dávid Ibolya segítsége nélkül Tarlós István öt százalékkal megverte volna a legtehetségtelenebb, legtöbb kárt okozó SZDSZ-es polgármestert.
Igaza volt Tarlósnak: ideje, hogy Demszky virágot küldjön Dávidnak. Mert árulók nélkül már nem lenne polgármester.
De mindez már nem érdekes.
Demszky másfél százalékos, "fantasztikus győzelme", az az érdekes. Ennek a másfél százaléknak fontos üzenete van. Ennek, valamint annak, hogy az SZDSZ elveszítette összes vidéki hídfőállását. "Örök liberális" városok estek el - Békéscsaba, Szekszárd, Veszprém. (Veszprém bizonyítja igazán, miről is szólt valójában a vasárnapi voksolás. Mert szegény Dióssy László jó polgármester volt. Népszerű embere városának. Csak a mögötte álló pártot utálják már a népek, ezért kellett Dióssynak is buknia.)
Egy szó, mint száz: vasárnap az SZDSZ bukta a legnagyobbat. Tragikus bukás lenne ez, ha olyan alakokhoz, mint Kuncze, Kóka, Demszky hozzá lehetne rendelni olyan magasztos fogalmakat, mint például a tragédia. (Tudják: Macbeth bűne és bukása tragédia. Amikor a 7-es buszon a zsebtolvaj benne felejti kezét a nagykabát zsebében, az meg nem az.) Ám ettől függetlenül az ország üzenete egyértelmű: a választók nem kérnek többet a szélsőséges pártokból. Ugyanis az ép erkölcsi érzék, a józan paraszti ész, valamint a hazához fűződő érzelmi viszony felől nézve Magyarország legszélsőségesebb pártja ma a Szabad Demokraták Szövetsége.
És ez az MSZP végzete is éppen.
"Elkúrtuk Ferenc" ugyanis szintúgy csak egy ócska kis liberális. Egy szélsőséges. Szélsőséges hazudozó, erkölcsi hulla. Az ilyesféle "politikusok" pedig remekül értenek a hatalmi technikákhoz, praktikákhoz, és muszáj érteniük hozzá, mert addig tartanak, annyit érnek, ameddig s amennyi a hatalmuk. A Gyurcsány-féle alakok csapatot gyűjtenek maguk köré. Pártot, mozgalmat, elvet, hitet - soha.
Csapata Gyurcsánynak is van. A pösze, meg Nofretete múmiája. Ennyi. És az MSZP meg eldöntheti, meddig szekundál ehhez az egész roppant gazemberséghez.
Amúgy hírlik, Gyurcsány bizalmi szavazást fog kérni maga ellen a parlamentben.
Nagyszerű pillanat lesz.
Az SZDSZ félelemtől szűkölve fogja kézzel-lábbal nyomni az igen gombot. Nekik Gyurcsány a legutolsó menedékük.
De az MSZP még eldöntheti. Bár sok illúziónk nem lehet: az összes képviselőjük végighallgatta azt az őszödi beszédet, és egy sem akadt, aki kikérte volna magának. De ami a legfontosabb: a bizalmi szavazáson túl vagyunk. Most vasárnap tartottuk. Minden más csak maszatolás, hazudozás, az elkerülhetetlen elodázása.
S ez még akár hosszú küzdelem is lehet.
Mert már Márai megmondta: A kommunistától még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.
Ez van most.
Ráadásul ezek még csak nem is kommunisták. Csak libsik. Szélsőségesek.
Bayer Zsolt, mno.hu, 2006. október 3.
[ a lap tetejére ]
A Fidesz parlamenti választást is nyert
Horváth Zsolt (Fidesz-KDNP) veszprémi ügyvéd szerzett mandátumot a veszprémi 6. számú országgyűlési választókerületben az október 1-jén tartott időközi parlamenti képviselőválasztás első fordulójában. Horváth Zsolt a leadott szavazatok 61,8 százalékát szerezte meg, a második helyen Katanics Sándor (MSZP-SZDSZ) végzett 34,7 százalékkal. A választók 59,01 százaléka ment el szavazni, így a voksolás már az első fordulóban érvényes és eredményes volt. Az időközi parlamenti választást Horváth Balázsnak, a Fidesz képviselőjének halála miatt kellett megtartani.
Súlyos vereséget szenvedett a kormány
Részletesen foglalkozott a magyarországi önkormányzati választásokkal és Sólyom László köztársasági elnök vasárnapi beszédével a világsajtó. Több média arról számolt be, hogy meggyengült a koalíció, a Reuters által kérdezett elemzők szerint Gyurcsány Ferenc jövője még nyitott kérdés.
A BBC szerint egyre nő a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökre nehezedő nyomás, ami a köztársasági elnök vasárnapi beszédével magyarázható. Sólyom László szokatlanul őszinte beszédét a brit közszolgálati médium erős kritikaként értelmezte. Internetes honlapján elemzőket idéz, akik szerint a köztársasági elnök beszéde a szocialista és a liberális képviselőkhöz intézett felszólítás arra, hogy mozdítsák el tisztségéből a kormányfőt.
A Reuters azt emelte ki, hogy a magyar miniszterelnök határozott maradt a tegnapi vereség után is. A hírügynökség által idézett politikai elemzők szerint Gyurcsány Ferenc, akinek a kormánya az első volt a rendszerváltás óta, amely másodszorra is megnyerte a parlamenti választásokat, gyengébbnek látszott, mint hivatalba kerülése óta bármikor. A magyar miniszterelnök ugyanakkor a hírügynökségnek megerősítette, hogy maradni kíván, és meg kívánja valósítani a megszorító intézkedéseket, amelyekkel a költségvetés GDP-arányos hiányát kívánják az idei 10,1 százalékról 2009-re 3,2 százalékra csökkenteni. A Reuters által idézett politikai elemzők szerint a szocialisták vereségének mértéke és Sólyom László beszéde nyitva hagyja Gyurcsány Ferenc jövőjének kérdését.
A Financial Times arról ír, hogy Gyurcsány Ferenc vasárnap két csapást is elszenvedett: egyet a választók akarata miatt, egyet pedig Sólyom László szavai miatt. A brit üzleti napilap szerint Sólyom lemondásra szólította fel a miniszterelnököt.
Jelentős teret szentel a magyar önkormányzati választásoknak a francia sajtó is. A Le Monde tudósítása szerint Sólyom ugyan arra szólította fel a parlamenti többséget, hogy váltsa le Gyurcsányt, de a kormánypártok kiállnak a kormányfő mellett. Az AFP francia hírügynökség megjegyzi: a szocialista-liberális kormány vasárnap súlyos vereséget szenvedett az önkormányzati választásokon, de Gyurcsány Ferenc kormányfő a távozását követelő, két hete tartó tüntetések után elutasította az államfőnek és az ellenzék vezetőjének a lemondására való felszólítását. Az AFP emlékeztet, hogy a köztársasági elnök a jobboldali ellenzék kérése ellenére sem szólította fel a miniszterelnököt lemondásra a szeptember 17-én nyilvánosságra került beszéde után, csak a morális felelősségére mutatott rá. Az AFP által idézett elemzők úgy vélekednek, a főváros szocialista-liberális kézen maradása segíthet Gyurcsány Ferencnek a két hete kezdődött tiltakozás legyőzésében, amelyet az váltott ki, hogy a kormányfő bevallotta: újraválasztása érdekében hazudott gazdasági megszorító programjával kapcsolatban.
Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség szerint a kormánypártok vereségének oka a kormány által meghozott megszorító intézkedések negatív hatása.
A hírügynökségek külföldi részletesen ismertetik Orbán Viktor beszédét is. Kiemelik: Orbán az MSZP történelmi vereségéről beszélt, és azt mondta, a polgárok leváltották a kormányfőt.
Az n-tv német hírcsatorna a kormánynak címzett világos figyelmeztetésként elemzi a magyarországi önkormányzati választásokat. Rámutat: a központi választási iroda szerint a jobboldali ellenzék a győztese a magyarországi helyhatósági választásoknak. Gyurcsány Ferenc vezette szociálliberális koalíció a korábban bejelentett megszorítások miatt már vereségre számított. Ráadásul a választók voksaikkal reagáltak a miniszterelnök hazugságbotrányára. Sólyom László bírá
lta, hogy Gyurcsány nem vonta le a hazugságbotrány következményeit.
Az osztrák Kurier fél-bulvár lap A magyarok leváltották a kormányt című írásában kommentálja a választásokat. Idézi Orbán Viktort, aki szerint magyarok leváltották Gyurcsány Ferencet. A választók "úgy döntöttek, hogy az MSZP és SZDSZ koalíció csődbe vitte az országot", utal a lap a Fidesz elnökére.
[ a lap tetejére ]
A Fidesz Hírlevelet a [email protected] címen rendelheti meg, illetve mondhatja le.
E-mail címét bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem adjuk ki.
Mindig friss híreket talál honlapunkon: www.fidesz.hu