Baranyában két helyen demonstrálnak
Baranyában két helyen összesen mintegy száz gazda demonstrál a kormány megszorító intézkedései ellen.
Dátum: 2006-10-06 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:51.791949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gazdálkodók összesen hatvan járművel az 56-os úton az udvari határátkelőnél, valamint a 6-os főúton, Szigetvár közelében zárták le egy-egy kilométer hosszan az út fél pályáját.
Székely Gábor, a Magosz baranyai elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a szeptember elsején életbe lépett adó- és járulékemelések a gazdáknak is komoly terheket jelentenek. Emellett nehezményezik, hogy a parlament egy olyan "földcsomag" elfogadása előtt áll, amely szerintük szabad utat enged a külföldieknek a magyar föld megszerzésére.
MTI - fidesz.hu