Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Maffiaper: 64 év fegyházbüntetést szabtak ki jogerősen

Összesen hatvannégy év fegyházbüntetést szabott ki jogerős ítéletében a "kecskeméti maffiaper" néven elhíresült ügy vádlottaira - bűnszervezet tagjaként elkövetett bűncselekmények miatt - a Szegedi Ítélőtábla pénteken.


Dátum: 2006-10-06 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65104
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:54.847937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A táblabíróság Maráz Vilmosné vezette büntetőtanácsa az elsőrendű vádlottat, Radnai Lászlót emberölés előkészületének bűntette és fegyvercsempészetre felbujtás miatt, bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt 12 év fegyházra ítélte, s tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság a másodrendű vádlottat, Mészáros Pétert emberölés előkészületének bűntettében és folytatólagosan elkövetett fegyvercsempészés bűntettében mint bűnsegédet mondta ki bűnösnek, s ezért bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt 10 év fegyházbüntetésre ítélte.

A harmadrendű vádlottat, Csüllög Zsigmondot emberölés előkészületének bűntettében találta bűnösnek a bíróság, s ezért bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény miatt öt év fegyházbüntetést kapott. A negyedrendű vádlottat, Ferencsik Attilát emberölés előkészületének bűntettében találta bűnösnek az ítélőtábla, s ezért bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény miatt hat év fegyházbüntetésre ítélte. A bíróság az ötödrendű vádlottat, Molnár Miklós Richárdot emberölés előkészületének bűntettében és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntettében, bűnsegédként mondta ki bűnösnek, s ezért bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt visszaesőként nyolc év fegyházbüntetést kapott.

A hatodrendű, szerb nemzetiségű vádlottat, Nemet Endrigót folytatólagosan elkövetett fegyvercsempészés bűntettében mint felbujtót mondta ki bűnösnek a bíróság, s ezért bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény miatt, mint többszörösen visszaesőt 10 év fegyházbüntetésre és a Magyar Köztársaság területéről végleges kiutasításra ítélte. A hetedrendű vádlottat, Zöldi Imrét és a nyolcadrendű vádlottat, Ábrahám Zsoltot folytatólagosan elkövetett lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntettében mint társtettest a bíróság bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény miatt öt év fegyházbüntetésre ítélte. A táblabíróság ezzel két-két évvel enyhítette az első fokon kiszabott büntetést.

Mivel a bíróság bizonyítottnak látta, hogy a vádlottak bűnszervezetben követték el a bűncselekményeket, az ítélet szerint nem bocsáthatók feltételesen szabadlábra. A kilencedrendű vádlott esetében a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság felmentő ítéletét. Az ítélethirdetés rendkívüli biztonsági intézkedések mellett zajlott, az ítélőtábla épületének környékét a rendőrség lezárta, a tárgyalótermet felfegyverzett, símaszkos kommandósok biztosították.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek