Nem változott az eredmény Hevesben
Nem változott az eredmény sem Egerben, sem Makláron, azt követően, hogy a Heves Megyei Területi Választási Bizottság (TVB) pénteken újraszámolta az érvénytelen szavazatokat a megyeszékhely egyik választókörzetében, illetve a kistelepülésen.
Dátum: 2006-10-06 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65106
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:55.523931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egri 10-es választókörzetben kilenc szavazattal előzte meg Horuczi Csabát, az MSZP-SZDSZ közös jelöltjét a Fidesz, a KDNP, a Vállalkozók Pártja és a Jobbik által jelölt Bodnár Pál. Az eredmény ellen az MSZP nyújtott be kifogást, miszerint az egyik szavazókörben csupán egyszer számlálták meg a voksokat, miközben a törvény szerint legalább kétszer kell. A TVB végül elrendelte a 33 érvénytelen voks újraszámlálását és egy Bodnár Pálra leadott szavazatot érvényesnek nyilvánítottak, így 10-re növekedett a két jelölt közötti különbség.
Szintén változatlan maradt az eredmény Makláron, ahol a négy szavazat hátránnyal második, függetlenként induló Auxné Szabó Katalin kérte az érvénytelen voksok újraszámlálását. Arra hivatkozott, hogy egy delegáltja nem tudta megfelelően ellenőrizni az egyik szavazókörben a voksokat. A TVB végül, az eredetileg érvénytelennek nyilvánított valamennyi voksot újra érvénytelennek találta, így az eredmény nem változott. A bizottság további négy újraszámlálási kezdeményezéssel foglalkozott, ám ezeket formai hiányosságok miatt érdemi tárgyalás nélkül elutasították.
MTI - fidesz.hu