Újabb súlyos baleset egy kínai bányában
Tizenhárom bányász meghalt sújtólégrobbanás következtében egy délnyugat-kínai szénbányában - jelentette az Új Kína hírügynökség pénteken.
Dátum: 2006-10-06 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65107
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:55.867620, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerencsétlenség hajnalban történt Szecsuan (Sichuan) tartományban a Jipin (Yibin) város melletti Fuzsung (Furong) szénbányában. A robbanás következtében a jelentések szerint 13 bányász meghalt, hét pedig megsérült. Ebben a bányában legutóbb 2001 decemberében volt metángázrobbanás, akkor kilenc bányász vesztette életét. A világ legveszélyesebb bányái Kínában találhatók, ahol a balesetek következtében évente több mint 5 ezren halnak meg. Az ázsiai ország szénbányái az ország rohamosan növekvő energiaszükségleteinek körülbelül 70 százalékát adják, a nagyobb haszon érdekében sokszor a biztonsági felszereléseken spórolnak. A hatóságok májusban bezáratott mintegy 7 ezer, túl veszélyesnek tartott bányát, de ezek közül sokat titokban újra megnyitottak. Az elmúlt év folyamán 3300 szénbányabalesetben közel 6 ezer bányász vesztette életét Kínában.
MTI - fidesz.hu