A Fidesz adópolitikája a folytonosságon alapul
A Fidesz adópolitikájában a tételes egészségügyi hozzájárulás átalakítása esetleges megszüntetése is szerepel - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára csütörtökön.
Dátum: 2002-02-21 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=319
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:19.603974, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a Fidesz adópolitikája a folytonosságon alapul, így a társadalombiztosítási járulékok további csökkentését is tartalmazza.
- A társasági adókulcs nem emelkedik a jelenlegi 18 százalék fölé, és a kis- és középvállalkozók számára további adókedvezmények, illetve az adózás egyszerűsítése várható - tette hozzá. Példaként megemlítette az átalányadó kiterjesztését.
Az áfakulcs-változásokról Tállai András elmondta, hogy ez az EU elvárásai szerint módosul. Ennek megfelelően megszűnik a nulla adókulcs és a minimális kulcs 5 százalékos lesz, illetve a 25 százalékos normálkulcs is csökken. Ennek mértékét és bevezetésének idejét az EU-csatlakozás időpontjának ismeretétől tette függővé az államtitkár.
A Fidesz adópolitikájából kiemelte a családi adókedvezmények növelését, összhangban azzal a céllal, hogy a nettó átlagjövedelmek a következő négy évben legalább a kétszeresére emelkedjenek. Tállai András hangsúlyozta, hogy ezzel a párt jövedelempolitikája és adópolitikája teljes összhangban van. Fontos eredménynek tartotta, hogy az üzemanyag-árak jövedéki adótartalma 2,5 évig nem növekedett.
Tállai András beszámolt arról, hogy a PM a szakmai szervezetek bevonásával elkészítette a pénzmosás elleni törvényhez kapcsolódó mintaszabályzatokat. Hozzátette, hogy ezeket megküldték az ORFK-nak, és tudomása szerint ezt a könyvvizsgáló kamara is elfogadta. Hozzátette ugyanakkor: elképzelhető, hogy néhány ponton még szakmai egyeztetésekre van szükség.