Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány programját lehetetlen végrehajtani

A miniszterelnököt nyilván meg fogják erősíteni a bizalmi szavazáson, ám úgy véljük, a szükséges megszorító intézkedésekkel járó áldozatokat a közvélemény ettől a kormánytól nem fogja elfogadni - vélekedett Orbán Viktor a hvg.hu-nak adott interjújában.


Dátum: 2006-10-06 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65111
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:57.289461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A válságkezelés konszenzusos megoldást követel, erre vonatkoznak javaslataink - nyilatkozta a hvg.hu-nak adott interjújában Orbán Viktor. A Fidesz elnöke a pénteken kezdődő tüntetésekkel kapcsolatban hangsúlyozta: az állampolgároknak joguk van véleményt nyilvánítani, hiszen becsapták őket, hazugságok, hamis ígéretek árán nyerette meg a választást Gyurcsány az MSZP-vel.

-Kénytelen vagyok felvilágosítani azokat, akik még nem tudnák: ezt a programot - a jelenleg felállásban, a jelenlegi módszerekkel - lehetetlen végrehajtani. Amit a kormány vállalt, az nem teljesíthető -fogalmazott a konvergenciaprogrammal kapcsolatos kérdésre, majd azzal folytatta: amint a jövő évi költségvetés végrehajtásához hozzákezd a kormány, szembe találja magát a társadalom ellenállásával.

-A helyzet tehát, ha nem változtatunk, nem újítunk, instabil marad, a társadalom nem fogja vállalni az áldozatokat attól a kormánytól, amelynek feje nyíltan elismerte, hogy néhány éven át nem kormányzott, és folyamatosan hazudozott - mondta a Fidesz elnöke. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: megszorításokra valóban szükség lesz. Már csak ezért is kell a társadalmi támogatás, és akkor még nem is említettük, hogy a reformok - szemben a jelenlegi kormányzat kommunikálásával - átmenetileg nem hozzák, hanem viszik a pénzt, jótékony hatásuk csak 2-3 év múlva jelentkezik - mondta a Fidesz elnöke.

Hozzátette: 2007 reményei szerint egyben az erkölcsi megújulás éve is lehet, amikor a politikusok visszanyerik a társadalom bizalmát, amikor közös megoldást keresünk a válság megoldására, amikor egy nemzeti egységkormány szakértői kidolgozzák a nagy ellátó rendszerek, illetve a közigazgatás reformját.

Mi, demokratikus pártként, csak a parlamenti választásokon történő megmérettetés és felhatalmazás alapján tudunk és akarunk kormányozni - jelentette ki az interjúban a politikus, megjegyezve, hogy véleményük szerint ebben a helyzetben arra van szükség, hogy - kölcsönös kompromisszumok alapján - mind a pártok, mind a társadalom bizalmát élvező kormány jöjjön létre.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek