Tárgyalna az USA-val egy iraki lázadószervezet
Ismét tárgyalást ajánlott az Egyesült Államoknak egy iraki szunnita lázadószervezet. Az al-Dzsazíra által lejátszott felvételen feltehetően az Iraki Iszlám Hadsereg nevű szervezet szóvivője beszél.
Dátum: 2006-10-06 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:43:59.357058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Készek vagyunk az akár titkos, akár nyilvános tárgyalásokra, de csak azzal a feltétellel, hogy azok komolyak lesznek. Nincs kifogásunk tekintélyes nemzetközi közvetítők ellen, és a tárgyalás megoldható a Washingtonnal való levelezés útján is" - mondta egy iraki szunnita lázadószervezet szóvivője az al-Dzsazíra televízióban bejátszott hangfelvételen.
A szalagon állítólag Ibrahím as-Simmari hangja hallható, akinek neve már többször szerepelt az Iraki Iszlám Hadsereg nevű szervezet közleményeiben.
Az amerikai csapatok kivonását akarják
A szervezet több olyan öngyilkos robbantásos merénylet elkövetőjeként jelentkezett már, amelyet polgári személyek, illetve amerikai katonák ellen követtek el. A felvétel hitelességét egyelőre nem lehetett ellenőrizni.
Simmari már korábban is ajánlott tárgyalásokat az amerikaiaknak. Azonban sem eddig, sem most nem jelölte meg a tárgyalások lehetséges célját. A közlemény nyilvánosságra hozása időben egybeesett Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter váratlan csütörtök esti bagdadi látogatásával.
Elemzők szerint az Iraki Iszlám Párt tagjai között vannak olyanok, akik a Szaddám Huszein elűzött diktátor által vezetett, feloszlatott Baasz Párt tagjai voltak, vannak volt hírszerzők és katonatisztek.
A szervezet visszautasította Núri al-Máliki iraki kormányfő felhívását, hogy a lázadók csatlakozzanak az országban zajló politikai átalakulási folyamathoz. A szervezet erre csak akkor lenne hajlandó, ha meghatározzák az amerikai erők Irakból való kivonásának menetrendjét.
Irán veszélyesebb, mint az USA?
A hangfelvételnek a bejátszásban nem szereplő részein a beszélő kijelenti, hogy Irakot két hatalom tartja megszállva, "a keresztes amerikaiak" és az irániak, és a kettő közül az utóbbi a veszélyesebb - közölte a katari székhelyű al-Dzsazíra.
Bírálta az iraki politikai életben részt vevő szunnita személyiségeket, mert szerinte ők nem tesznek mást, mint hogy birtokolják tisztségüket. Simmari elmondja, hogy szervezetük szövetségese volt Abu Muszab az-Zarkávinak, az al-Kaida terrorhálózat iraki vezetőjének, aki júniusban meghalt amerikai légitámadásban. A szóvivő bírálta Zarkávit, amiért "követett el hibákat", közöttük azt, hogy kivégzett négy elrabolt orosz nagykövetségi alkalmazottat.
Az Iraki Iszlám Párttal ellentétben az iraki al-Kaida - amely próbált szövetségre lépni az iraki felkelőkkel - valószínűleg főleg arab iszlámista szélsőségesekből áll.
INDEX - fidesz.hu