Befejeződött a borsodi gazdatüntetés
Befejeződött a gazdák részleges útlezárással járó tüntetése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az itteni termelők egyelőre nem szándékoznak az utakra vonulni a jövőben - mondta az MTI-nek a Magosz megyei vezetője pénteken.
Dátum: 2006-10-06 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65121
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:00.743776, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mintegy két tucatnyi gazda vonult a 3-as számú főút miskolci bevezető szakaszára, illetve az Edelényhez vezető útra traktorokkal, személygépkocsikkal pénteken reggel - közölte Görcsös Ferenc. Az Edelény közeli helyszínről már dél előtt elvonultak a gazdák, nem akarták tovább nehezíteni a kétszer egysávos úton a közlekedők dolgát, Miskolc határában azonban délután két óráig kitartottak.
Görcsös Ferenc hozzátette: a borsodi gazdák is a földtörvény módosítása, a földalap támogatás csökkentése ellen demonstrálnak, ugyanakkor azt is el szeretnék érni, hogy a Hernád-völgyi gazdák végre kapják meg az árvizek okozta károk ellentételezését. A megyei elnök közlése szerint egyelőre nem áll szándékukban, hogy a következő napokban is az utakra vonuljanak. Mint mondta, most első az őszi mezőgazdasági munka, a betakarítás, a szántás és a vetés.
MTI - fidesz.hu