Együttműködés helyett lemondás
A szolnoki Fidesz önkormányzati frakcióját meglepte, hogy Vass Lajos, az MSZP-SZDSZ polgármesterjelöltje, miután nem sikerült győznie, lemondott a testületben szerzett mandátumáról, így a városért való együttműködés lehetőségét ő maga vetette el. Erről a leendő frakcióvezető beszélt szolnoki sajtótájékoztatóján pénteken.
Dátum: 2006-10-06 16:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:03.057284, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács László hozzátette: valószínűleg a vereség miatti kudarc és keserűség kényszerítette ki a politikusból ezt a döntést, noha a választási kampányában mindvégig a Szolnokért való közös cselekvést hangsúlyozta. A Fidesz Vass Lajos személyében egy olyan embert látott, akivel valóban együtt tudott volna dolgozni, hiszen nem volt részese az elmúlt négy évben annak a szocialista frakciónak, amelyik létszámfölényét kihasználva semmibe vette az ellenzék javaslatait a szolnoki önkormányzatban - mondta. Kovács László kitért Vass Lajos azon megjegyzésére is, hogy kampányfőnökével együtt azért mondanak le mandátumukról, mert nem kívánnak részt venni a politikai sárdobálásban. "Ezek szerint akik maradnak, azok igen?" - tette fel a kérdést. A Fidesz és a KDNP közös polgármesterjelöltje a választási kampányban a Szolnokért való összefogást hirdette meg, ehhez tartja magát, és ennek érdekében az elkövetkező napokban megteszi az első lépéseket - jelentette ki a leendő frakcióvezető.
Vass Lajos Szolnok vereséget szenvedett MSZP-SZDSZ-es polgármesterjelöltje szerdán közölte: lemondott pártja közgyűlési kompenzációs listáján szerzett mandátumáról, folytatja az év végéig tartó munkáját az operaház miniszteri biztosaként, a jövőjét pedig Hiller István oktatási és kulturális miniszterrel fogják megbeszélni.
MTI - fidesz.hu