Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Damaszkuszi tanácsozás

Az amerikai-iraki konfliktusról és az izraeli-palesztin viszály rendezését célzó amerikai béketervről kezdtek tanácskozást szerdán az arab országok külügyminiszterei Damaszkuszban. A hivatalosan csütörtökön kezdődő külügyminiszteri találkozón Szíria, Egyiptom, Szaúd-Arábia, Jordánia, Libanon, Marokkó, Bahrein, Jemen, Algéria, Tunézia, Omán és Líbia képviselteti magát, s jelen vannak a Palesztin Hatóság, valamint az Arab Liga illetékesei is. A szerdai tájékozódó megbeszélés célja a közös álláspont kialakítása volt a térséget érintő legfontosabb kérdésekben.


Dátum: 2002-11-20 18:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5948
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:06.585540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ahmed Maher, az egyiptomi diplomácia vezetője a szíriai televíziónak nyilatkozva kijelentette: a kétnapos találkozón az arab külügyi vezetők azt az álláspontot kívánják hangsúlyozni, hogy az iraki konfliktus békés lezárását óhajtják. Amr Musza, az Arab Liga főtitkára szerdán állást foglalt a palesztin felkelés, az intifáda folytatása mellett, amíg véget nem ér a palesztin területek izraeli megszállása - jelentette a dpa. A főtitkár bírálta Izraelt, amiért a viszály élezésére törekszik a palesztin területeken. Az arab regionális szervezet vezetője a damaszkuszi tanácskozásra indulva nyilatkozott Kairóban. A legutóbbi palesztin közvélemény-kutatások szerint az elmúlt hónapokban csökkent Jasszer Arafat palesztin elnök támogatottsága. A palesztin közvélemény-kutató központ által közreadott felmérés szerint a palesztinok megosztottak a tekintetben, hogy az Izraellel vívott háború elvezethet-e a saját állam megteremtéséhez. A válaszadók 39 százaléka vélekedett úgy, hogy a palesztin felkelés eléri céljait, míg 36 százalékuk válaszolt nemmel. Arafatot a szeptemberi 43 százalékkal szemben most csak a megkérdezettek mintegy 38 százaléka támogatja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek