Rendbontók és randalírozók a Kossuth téren :) - képekben
Bár jól rejtőzködtek, a Fidesz webszerkesztősége mégis kiszúrta a rendbontásért és az indulatok szításáért érkezőket. Képgalériánkban azokat a mozzanatokat örökítettük meg, melyekből egyértelműen látszik: a Fidesz szélsőséges megmozdulásain nem ismernek irgalmat a randalírozók.
Dátum: 2006-10-06 19:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65143
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:08.490510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hogy megkönnyítsük Gyurcsány Ferenc dolgát - tudja, kik helyett kell szégyent éreznie a rendbontásokért -, kiemeltük azokat a kétes elemeket a tömegből, akik teljes bizonyossággal csak a hecc kedvéért érkeztek a helyszínre. Tudósítónk, bár többször is életveszélybe került a felvételek készítése során, a Magyar Köztársaság védelmében mégsem hátrált meg. Többek között megharcolt vérebbel, fenyegető tekintetű nagyanyóval és babakocsiba rejtőzködő kis terroristával is. Reményeink szerint képgalériánk a Heti Hetesben félelméről valló Farkasházy Tivadart - bár ő nem hajtotta annyira szépen félre fejecskéjét, mint a sírós arcú Szili Kati a kötelezés idején - is meggyőzi arról, hogy rettegése nem volt alaptalan.
fidesz.hu