Az ukrán kormányfő a NATO-val való együttműködés erősítését ígéri
Ukrajna fokozni fogja együttműködését a NATO-val - jelentette ki Viktor Janukovics ukrán miniszterelnök pénteken Kijevben, eltérve ezzel saját korábbi álláspontjától.
Dátum: 2006-10-06 19:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:09.208523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A kormány folytatni fogja a NATO-val való pragmatikus együttműködés erősítését. Ennek megvan az alapja, és egy ilyen együttműködés Ukrajna érdekeit szolgálja" - jelentette ki Janukovics a Kijevben akkreditált nagykövetek előtt. Beszélt arról is, hogy Ukrajna "európai választása változatlan és visszafordíthatatlan". Szeptember közepén, egy brüsszeli látogatása során Janukovics azt mondta: Ukrajna még nem áll készen arra, hogy felgyorsítsa integrációját az észak-atlanti szövetséggel. Az integráció viszont stratégiai célkitűzése Viktor Juscsenko Nyugat-barát államfőnek.
A márciusban megválasztott parlament augusztus elején hagyta jóvá Janukovics kormányfői kinevezését. Az államfő azután egyezett bele a narancsszínű forradalomban másfél évvel korábban megbuktatott Janukovics újabb kormányalakításába, hogy garanciát kapott tőle arra: nem fordítja vissza a piaci reformokat, és nem változtat a külpolitika nyugati orientációján. A kormányfő ezután szeptember közepi brüsszeli tárgyalásain váratlanul úgy nyilatkozott, hogy lassítani kellene Ukrajna közeledését a NATO-hoz. Az úgynevezett nemzeti egységnyilatkozat alapján, amit Juscsenko támogatói kötöttek a Janukovics vezette koalícióval, előbb népszavazást kell kiírni a kérdésben, mielőtt a kormány döntene a NATO-csatlakozásról. Egy csütörtökön közzétett felmérés szerint az ukránok hatvan százaléka ellenzi, és 21,5 százaléka támogatja a NATO-csatlakozást.
MTI - fidesz.hu