Ünnepség Bécsben: 90 éves Habsburg Ottó
Az új Európa egyik építőmestereként méltatták a szónokok Habsburg Ottót, az Európai Parlament volt képviselőjét és korelnökét szerdán, amikor Németország után Bécsben ünnepelte 90. születésnapját. Az ünnepségen egyebek közt részt vett Wolfgang Schüssel osztrák kancellár, Valéry Giscard d' Estaing, az Európai Unió jövőjére vonatkozó javaslatokat kidolgozó konvent elnöke és Orbán Viktor a polgári kormány miniszterelnöke valamint felesége Lévai Anikó is. Az ünnepeltnek jókívánságait és áldását II. János Pál pápa is elküldte.
Dátum: 2002-11-20 20:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:07.217861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek a Stephansdomban délelőtt tartott ünnepi szentmisén arról beszélt, hogy Habsburg Ottó azért a közös élettérért lép fel, amelynek évszázadokon át az Ausztria-ház volt a jelképe. A misét Schönborn érsek az egykori monarchia több országából érkezett érsekkel és püspökkel - köztük Seregély István egri érsekkel - közösen mutatta be. Az ünnepelt tiszteletére a Hofburg dísztermében rendezett ünnepségen Wolfgang Schüssel kancellár szintén azt hangsúlyozta, hogy Habsburg Ottó Közép-Európa összetartozását testesíti meg. A Hofburgba meghívott vendégek között volt a svéd királyi pár, Szimeon Szakszkoburggotszki bolgár kormányfő, Rudolf Schuster szlovák elnök és Valéry Giscard d'Estaing, az Európai Unió jövőjére vonatkozó javaslatokat kidolgozó konvent elnöke. A magyar kormányfőt Kiss Elemér, a miniszterelnöki hivatal vezetője képviselte. Részt vett az ünnepségen Orbán Viktor volt miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó.
"Van Európához való jog, Európa minden európaié" - mondta többek között Habsburg
Ottó a tiszteletére rendezett ünnepségen.
Rámutatott: "Európa még nincsen készen, még nagyon nagy feladatok állnak előttünk. A kritériumokat teljesítő országok előtt nem szabad újra becsapni az ajtót, ahogyan ezt nálunk néhány demagóg akarja. El kell ismerni végre, hogy Európához mindenkinek joga van,
és kézzel fogható biztonságot kell teremteni mindenki számára" - mondta a Páneurópa Unió elnöke, külön megemlítette Romániát, Bulgáriát, Ukrajnát, Máltát, Horvátországot, Macedóniát, Montenegrót, Bosznia-Hercegovinát és Moldovát az EU lehetséges
jövendő tagjaiként, és hozzátette: "A szerbek is európaiak, s ha a
demokrácia és a tisztesség útját járják", számukra is nyitva áll az
út.
Beszédet mondott az ünnepségen Valery Giscard d,Estaing, az EU jövőjéről tanácskozó konvent elnöke is, s azt fejtegette: Habsburg remekül választott a monarchia széthullása után azzal, hogy nemcsak egy nemzetet, hanem egész Európát szolgálta.
II. János Pál pápa a bécsi ünnepségek alkalmából az ünnepeltnek áldását és jókívánságait küldte, s azt méltatta, hogy fáradhatatlanul dolgozott a keresztény vallás talaján álló egyesült
nagy Európáért, amelyben a béke, a jog és a szabadság határozza meg a népek együttélését.
Közben az ausztriai zsidó hitközség szerdán közleményben szólította fel Habsburg Ottót, hogy igazítsa helyre a Zur Zeit című jobboldali folyóiratban közölt interjújában megjelenteket. "A kijelentés olyannyira abszurdnak tűnik, hogy az kétségessé teszi az
idézet helytállóságát" - állapította meg a közlemény, amely hangsúlyozta, hogy a hitközség rokonszenves emlékeket őriz az Európai Parlament volt képviselőjéről. "A helyreigazítás Habsburg Ottó jó híre miatt lenne szükséges, amelyet nem csupán a zsidók körében élvez" - így a dokumentum.
Kedden későn este Habsburg Ottó sajtószóvivője, Eva Demmerle nem kívánt állást foglalni az interjú tartalmát illetően, csupán annyit szögezett le, hogy Habsburg valóban adott interjút a Zur Zeit című folyóiratnak, s "nincs szüksége arra, hogy hagyja magát belerántani az ausztriai választási harcba". (Habsburg Ottót többek között azzal idézte a lap kedden, hogy "azamerikai védelmi minisztériumban a vezető tisztségekben zsidók ülnek, a Pentagon ma zsidó intézmény".)
A bécsi születésnapi ünnepségek szerdán este a schönbrunni kastélyban 300 meghívott vendég számára adott díszvacsorával érnek véget.
MTI - fidesz.hu