Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Búcsú Sütő Andrástól

Sokan rótták le kegyeletüket már szombaton délelőtt Sütő András ravatalánál a marosvásárhelyi Vártemplomban, néhány órával a hivatalos gyászszertartás előtt.


Dátum: 2006-10-07 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:14.199773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sütő András Kossuth-díjas írót, az erdélyi és a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakját délután helyezik örök nyugalomra a marosvásárhelyi református temetőben, a Bolyaiak sírjának közelében. Az író holttestét a Vártemplomban ravatalozták föl, ahol szombaton reggel, helyi idő szerint már 9 órától vehettek tőle végső búcsút hívei, tisztelői. Székely ruhás ifjak állnak díszőrséget a ravatal mellett.

A gyászszertartást dr. Csiha Kálmán az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke, és Ötvös József esperes, a Vártemplom lelkésze végzi. Írók és politikusok, közéleti személyiségek, a Sütő András szerkesztette egykori Új Élet/Erdélyi Figyelő munkatársai mind részt vesznek a szertartáson. Gyászbeszédet mond Markó Béla költő, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, a budapesti Hitel főszerkesztője, Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke, Mircea Dinescu költő, Görömbei András debreceni irodalomtörténész, és Gálfalvi György, a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője.

Sütő András legjelentősebb alkotásaiból Kubik Anna budapesti és Györffy András marosvásárhelyi színművész ad elő részleteket. A gyászszertartáson a kolozsvári Református Kórus és a marosvásárhelyi Vártemplom dalárdája énekel szertartási, egyházi kórusműveket.

A temetésre Marosvásárhelyre várják Budapestről a Szili Katalin házelnök vezette parlamenti küldöttséget, amelynek tagja Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Kósa Ferenc, Lezsák Sándor, Németh Zsolt, Rubovszky György.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek