Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Idő előtti választásra készül Románia

Mindenáron megpróbálja kicsikarni az előre hozott választásokat a bukaresti kormánykoalíció gerincét alkotó román Demokrata Párt (PD), amelynek szándékát egyre több alakulat támogatja.


Dátum: 2006-10-07 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:15.571467, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A demokraták azután vetették fel a 2008-ban esedékes parlamenti megmérettetés előre hozatalának gondolatát, hogy Traian Basescu államfő a napokban felvetette: mindezt "egy kalap alatt" meg lehetne rendezni a 2007 tavaszán tartandó európai parlamenti választásokkal. A PD felajánlotta a szövetségesének, a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL): győzelem esetén Calin Popescu-Tariceanu PNL-elnök még két évig kormányfő maradhat. A liberálisok azonban továbbra is elutasítják az előre hozott megmérettetést. Markó Béla kormányfőhelyettes tegnap közölte: az RMDSZ a koalíciós megállapodás újratárgyalását szorgalmazza, ám ha a kormánypártok nem jutnak közös nevezőre, az előre hozott választásoknak nem lesz alternatívája. Friss felmérések szerint a liberális-demokrata DA szövetség a szavazatok 45 százalékát kapná meg, ha most rendeznének választásokat Romániában, az ellenzéki szociáldemokratákra pedig a választók mindössze 22 százaléka voksolna.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek