Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az együttműködésről tárgyaltak Szabadkán az országgyűlési biztosok

Az országgyűlési biztosok együttműködéséről tárgyaltak a magyar ombudsmanok három napos vajdasági látogatásukon, amelynek végén, szombaton Szabadkán sajtóértekezleten számoltak be tapasztalataikról.


Dátum: 2006-10-07 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:16.746792, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vendéglátó Petar Trofilovic vajdasági tartományi ombudsman emlékeztetett rá, hogy a vajdasági és a magyar országgyűlési biztosok együttműködése két éve kezdődött tapasztalatcserével, amely sokat segített a szerbiai tartományban még újnak számító intézmény kiépítésében.

Lenkovits Barnabás, az emberi jogok általános biztosa arra hívta fel a figyelmet, hogy a közös múlt és a közös jövő miatt különösen fontos a szomszédos országok ombudsmanjaival folytatott együttműködés, amelynek során sokat tanulhatnak egymás tapasztalataiból.

Konkrét kérdéseket is említett, amelyekben az országgyűlési biztosok - több esetben az Alkotmánybírósággal együtt - jelenleg vizsgálódnak, és át tudják adni tapasztalataikat kollégáiknak. Ilyen például az a probléma, hogy az alkotmányban is említett szociális piacgazdaság milyen mértékben legyen szociális, és milyen mértékben piaci gazdaság? Milyen mértékben bontható le a korábbi, fél évszázados paternalizmus, állami gondoskodás? Lehet-e privatizálni a kórházakat? Bevezethető-e a vizitdíj? Megvonható-e a 13. havi bér? Bevezethető-e az egyetemi tandíj?

Ezek a kérdések komoly politikai konfliktusokat szülnek, amelyek egy része az utcán zajlik, s ennek kapcsán az ombudsmanok számára felmerül az a probléma is, hogy meddig terjed a véleménynyilvánítás és a tüntetés szabadsága, s meddig törvényes a rendőri fellépés és hol kezdődik a visszaélés - mutatott rá Lenkovits Barnabás. Reményét fejezte ki, hogy a magyar biztosoknak sikerül jól megválaszolni ezeket a kérdéseket, s akkor a válaszokból szerbek, magyarok és horvátok is profitálhatnak a szomszédos Vajdaságban.

Kaltenbach Jenő, a nemzeti és kisebbségi jogok országgyűlési biztosa azt hangsúlyozta, hogy kisebbségi ügyekben különösen fontos az együttműködés, és felhívta rá a figyelmet, hogy ezen a téren a Vajdaságban nagyon hasonló problémák merülnek fel, mint Magyarországon. Az egyik legfontosabb, megválaszolandó kérdésnek azt nevezte, hogyan integrálható bárhol egy nemzeti kisebbség úgy, hogy közben ne veszítse el identitását.

Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman arra figyelmeztetett, hogy a privatizáció, a multinacionális cégek megjelenése miatt Szerbia is előbb-utóbb szembe találja magát a nemzetközi adatszolgáltatás által felvetett problémákkal. Magyarország kész átadni az EU-ban e téren szerzett tapasztalatait.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek