Új emelvény épült a Fidesz demonstráció-sorozatára
A Fidesz megbízásából új emelvény épült szombatra a Parlament előtt, nem messze Kossuth Lajos szobrától, a párt által meghirdetett demonstráció-sorozat helyszínéül.
Dátum: 2006-10-07 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:19.974455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke előző nap, nagygyűlésen jelentette be, hogy az ellenzék parlamenti képviselői minden nap délután 5 és 6 óra között a Kossuth téren lesznek, hitet tesznek a hazugság ellen és Magyarország mellett.
A pártelnök után első alkalommal Áder János, a Fidesz alelnöke tart beszédet.
A demonstrációra már egy órával annak kezdete előtt érkeztek résztvevők és érdeklődők a Kossuth térre, nemzetiszínű zászlókkal, települések nevét hirdető táblákkal.
Öt órakor több ezren voltak a Kossuth téren. Sokan állnak a Néprajzi Múzeum, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium előtt, illetve az Alkotmány utcában, a járdákon.
Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy akárcsak az előző nap, szombaton is "tiszteletben tartják az egy órát a Fidesz számára", így a tüntetés felszólalóinak, fellépőinek helyet adó kisszínpadon újra "szilencium" lesz Áder János beszéde alatt.
Az ügyvivő hozzáfűzte, azt követően a tüntetők valószínűleg reagálnak a politikus szavaira. ő maga, személy szerint üdvözlendőnek tartja, ha kommunikáció alakul ki a parlamenti ellenzék és a Kossuth téri tüntetők között.
MTI - fidesz.hu