A Time szerint Fidel Castro rákbeteg
Rákban szenved Fidel Castro kubai elnök a Time amerikai hírmagazin értesülése szerint, az újság úgy tudja, a gyógyíthatatlan betegség végső stádiumba jutott a szigetország államfőjénél
Dátum: 2006-10-08 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:21.338571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 80 éves kommunista vezető, aki egy közelebbről nem ismertetett bélműtét miatt július végén - 47 év után - ideiglenesen átadta az államfői teendőket öccsének, Raúl Castrónak, valószínűleg sohasem foglalhatja el újra pozícióját - írta a Time szombati számában magas beosztású amerikai kormányzati illetékesekre hivatkozva.
A lap szerint a vélekedést az amerikai titkosszolgálat is osztja, ennek ellenére könnyen lehet, hogy az értesülés tévesnek bizonyul.
Fidel Castro egészségi állapotáról számtalan híresztelés látott már napvilágot az elmúlt évtizedekben. Tim Burger újságíró, a Time-cikk egyik szerzője erre utalva azt mondta a CNN amerikai hírtelevíziónak, hogy ezúttal megbízható adatok állnak rendelkezésre, ami miatt a feltevés "biztosan hitelt érdemel".
Fidel Castro július óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Közvetlenül bélműtétje után az amerikai beavatkozás veszélyére hivatkozva államtitoknak minősítették a kubai vezető egészségi állapotát.
MTI - fidesz.hu