Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Titkos tárgyalások Norvégiában az ETA-val?

Titkos tárgyalások folynak spanyol tisztviselők és a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár szervezet között Norvégiában - adta hírül a norvég TV2 kereskedelmi televízió.


Dátum: 2006-10-08 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65182
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:22.007129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az adó szombaton közölt értesülései szerint a megbeszélések helyszíne egy Oslo melletti villaépület.

A hírt, amelyet korábban a nap folyamán az ABC spanyol lap is megszellőztetett, a spanyol belügyminiszter határozottan cáfolta. A norvég külügyminisztérium nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni a sajtóértesüléseket.

Az ABC úgy tudja, a spanyol kormány és az ETA közötti hivatalos béketárgyalásokat előkészítő egyeztetés központi témája a baszk szervezet lefegyverzése.

Az ETA - amelyet az Európai Unió és az Egyesült Államok terrorszervezetként tart nyilván - több mint 800 embert ölt meg az Észak-Spanyolország és Délnyugat-Franciaország területén kikiáltandó független baszk állam megteremtéséért folytatott harcában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek