Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A baráti országokat veszélyeztetné leginkább az atomkísérlet

Ha Észak-Korea végrehajtja nukleáris kísérletét, a szomszédos országok csak abban reménykedhetnek, hogy a technológia működik. Egy meghibásodás halálos sugárzó anyagokkal szórhatja tele Északkelet-Ázsiát - figyelmeztettek japán és dél-koreai szakértők.


Dátum: 2006-10-08 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65198
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:27.397740, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A japán védelmi tanulmányok intézetének vezetője arra hívta fel a figyelmet: paradox módon a sugárszennyezés elsősorban azokat az országokat érintené, amelyek baráti viszont ápolnak Észak-Koreával, mint Kína és Oroszország.

Észak-Korea azt állította, hogy csak akkor hajtja végre első nukleáris kísérletét, ha teljes egészében biztosítottak a biztonságos körülmények. Ebből arra lehet következtetni, hogy a tesztet a föld alatt hajtják végre és nem légköri robbantásra készülnek.

Diplomáciai és titkosszolgálati információk szerint az észak-koreai katonák alagutat ástak a kísérlethez Csiktong város közelében.

Egy hibátlanul végrehajtott földalatti nukleáris kísérlet nem bocsát ki a felszínre sugárzást, komoly kételyeket ébresztett viszont az észak-koreai tudósok és katonák szakértelme iránt a júliusi, ballisztikus rakétával végrehajtott kísérlet kudarca.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek