Minden megyében létesül drogambulancia
Az elkövetkezendő három hónapban hat új drogterápiás intézet nyitja meg a kapuit, és a különböző egyéb fejlesztésekkel együtt, az év végére száz százalékkal nő a drogellenes küzdelem kapacitása Magyarországon - mondta csütörtökön Gyulán Topolánszky Ákos, az Ifjúsági- és Sportminisztérium helyettes államtitkára, mielőtt átadta a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház drogambulanciáját.
Dátum: 2002-02-21 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=320
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:19.907449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közölte: az ISM, az Egészségügyi Minisztériummal közösen, arra törekszik, hogy ebben az évben minden megyében legyen drogambulancia.
Topolánszky Ákos kijelentette, hogy a hiányzó drogambulanciák létesítésére rendelkezésre állnak a központi források, ahhoz azonban, hogy a terv valósággá váljon, helyi kezdeményezések is szükségesek.
- Az egészségügyi tárca az elmúlt három és fél évben 300 millió forintot fordított e szenvedélybetegség kezelésére - tette hozzá Géher Pál, az Egészségügyi Minisztérium helyettes államtitkára.
Elmondta azt is, hogy a szaktárca az elmúlt ciklus első felében a fekvőbeteg-ellátást fejlesztette, s csak ezt követően támogatta a járóbeteg-ellátást.
A most átadott drogambulanciával a Pándy kórház immár képes lesz mindkét feladatot ellátni, hiszen a fekvőbetegeket a kórház pszichiátriai osztályán kezelik.
Kiss Viktória, megyei tiszti főorvos pedig azt emelte ki, hogy a gyulai kórház járó- és fekvőbeteg ellátó kapacitása mellett a közeli Nagyszénáson működik már az a rehabilitációs intézet is, amely a drogbetegek hosszú távú kezelését szolgálja.
Az új drogambulancia a kórház területén, egy százéves, felújított épületben nyílt meg, a beruházás mintegy 13 millió forintba került.
A forrásokat, öt- és hárommillió forintot, az ISM, illetve az egészségügyi tárca biztosította, a megyei kórház, saját forrásából ötmillió forinttal járult hozzá a költségekhez.