Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A földrengési adatok bizonyítják az atomrobbantás tényét

Howard ausztrál kormányfő szerint földrengési adatok erősítették meg az észak-koreai kísérletet. Amerikai kutatóintézetek is észlelték a földmozgást Észak-Korea területén a bejelentett atomrobbantás idején. Egy orosz védelmi illetékes megerősítette hétfőn az észak-koreai atomrobbantás tényét.


Dátum: 2006-10-09 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:36.301404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


John Howard ausztrál kormányfő szerint földrengési adatok erősítették meg az észak-koreai nukleáris kísérletet. A miniszterelnök hétfőn az ausztrál parlament előtt nyilatkozott, de nem részletezte, hogy milyen adatokra hivatkozik. Korábban a dél-koreai földrengésfigyelő központ névtelenséget kérő illetékese közölte, hogy az állítólagos észak-koreai kísérlet időpontjában a Richter-skála szerinti 3,6-os erősségű földmozgást észleltek, amelynek nem természetes kiváltó okai voltak.

Az amerikai Országos Geofizikai Kutatóintézet és a Colorado állambeli geológiai kutatóintézet műszerei 4,2-es erősségű földmozgást észleltek Észak-Korea északkeleti részén - közölték hétfőn a két intézet illetékesei. Azt nem tudták megmondani, hogy atomrobbanás következménye volt-e a földrengés vagy természetes eredetű, de tény, hogy észlelése egybeesett azzal az időponttal, amelyet Phenjanban közöltek az országban végrehajtott első kísérleti atomrobbantás idejeként. Az amerikai intézetek mérései szerint az esemény körzete az észak-koreai fővárostól, Phenjantól 385 kilométernyire északkeletre volt, időpontja pedig GMT szerint hajnali fél kettő (közép-európai idő szerint hajnali fél négy) volt.

Vlagyimir Verhovcev tábornok, az orosz védelmi minisztérium osztályvezetője, akit az ITAR-TASZSZ hírügynökség idézett, közölte: az orosz katonai megfigyelő eszközök atomfegyver-kísérletet észleltek Észak-Korea területén, és "100 százalékig bizonyos", hogy azt a föld alatt hajtották végre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek