Kína megerősítette és elítélte az észak-koreai nukleáris kísérletet
Az Új-Kína hírügynökség bejelentésében a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség közleményére hivatkozott. Ezt követően tették közzé az állami televízióban a pekingi külügyminisztérium elítélő nyilatkozatát, mely szerint Kína "határozottan ellenzi" az atomkísérletet és reméli, hogy Észak-Korea visszatér a kínai fővárosban folyó hatoldalú tárgyalásokhoz.
Dátum: 2006-10-09 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:37.430490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Észak-Korea semmibe vette a nemzetközi közösség aggodalmait és szégyentelen módon nukleáris kísérletet hajtott végre. Az északkelet-ázsiai térség stabilitásának fenntartása valamennyi érintett fél közös érdeke" - hangsúlyozza a kommüniké. A két Korea, az Egyesült Államok, Japán, Kína és Oroszország részvételével az észak-koreai nukleáris programról folyó tárgyalások tavaly november óta holtponton vannak, mert Phenjan az ellene hozott amerikai pénzügyi szankciókra hivatkozva bojkottálja azokat.
MTI - fidesz.hu