Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sztártáncosok az Operaház Don Quijote előadásain

Pollyana Ribeiro brazil és Angel Corella spanyol művész lép színpadra Petipa: Don Quijote című balettjének három soron következő előadásán Budapesten, a Magyar Állami Operaházban.


Dátum: 2002-11-21 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:09.569444, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az intézmény sajtóirodájának tájékoztatása szerint a két sztártáncos pénteken, szombaton, valamint kedden lesz közreműködője a balettnek.

Pollyana Ribeiro volt a nyertese az 1992. évi Helsinki Nemzetközi Balettverseny ifjúsági kategóriájának. Abban az évben lett a Boston Ballet tagja, majd 1994-től az együttes szólistája, három éve pedig a társulat vezető táncosa.

Táncolta többek között Coppéliát, a John Cranko koreografálta Makrancos hölgy címszerepét, illetve Olgát az ugyancsak Cranko készítette Anyegin című táncjátékban.

Számos alkotó írt kifejezetten Pollyana Ribeiro számára koreográfiát, így például Christopher Wheeldon a Négy évszak címűt.

Angel Corella 1994-ben a párizsi nemzetközi balettversenyen a Don Quijote, illetve A kalóz című darab kettőseiben nyújtott művészi teljesítményéért a nagydíjat és az aranyérmet is kiérdemelte. A következő évben lett az American Ballet Theatre szólistája, amelynek immár hetedik éve vezető szólistája.

Repertoárján szerepel például a Hamupipőke, illetőleg A hattyúk tavának herceg szerepe, táncolta Franzot a Coppéliában, Albertet a Giselle-ben.

Angel Corella rendszeres közreműködője az angol Királyi Balett produkcióinak, valamint fellépett a milánói Scalában, táncolt az ausztrál és a santiagói balett társulatával is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek