Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az USA a BT azonnali közbelépését sürgette

A Fehér Ház elítélte hétfőn a bejelentett észak-koreai nukleáris kísérletet és az ENSZ Biztonsági Tanácsának azonnali közbelépését sürgette.


Dátum: 2006-10-09 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:39.585484, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tony Snow amerikai elnöki szóvivő kijelentette: "A kísérleti atomrobbantás provokáció lenne a nemzetek közösségének akaratával és azzal a felhívásunkkal szemben, hogy tartózkodjanak olyan cselekedetektől, amelyek súlyosbítják a feszültséget Északkelet-Ázsiában. Azt várjuk, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa azonnal válaszoljon erre a nem provokált cselekményre". Mindazonáltal Snow még nem erősítette meg hivatalosan az észak-koreai kísérlet tényét. A szóvivő hozzátette: "Az Egyesült Államok követi a helyzet alakulását és megerősíti elkötelezettségét, hogy megvédi térségbeli szövetségeseit". Elmondta, hogy Stephen Hadley nemzetbiztonsági tanácsadó tájékoztatta a bejelentésről George Bush elnököt. Ugyanakkor Snow nem volt hajlandó válaszolni azokra a lehetséges amerikai válaszlépésekkel kapcsolatos találgatásokra.

Közben több amerikai tv-csatorna arról számolt be, hogy a kínai hatóságok, amelyeket Phenjan előzetesen tájékoztatott a küszöbön álló kísérletről, 20 perccel a robbantás előtt figyelmeztette az Egyesült Államokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek