Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy sikert aratott a Munkácsy-kiállítás

Több mint ötvenezren látták az október nyolcadikán bezárt Munkácsy-kiállítást Békéscsabán - tájékoztatta az MTI-t a Békés megyei Munkácsy Mihály Múzeum helyettes vezetője hétfőn.


Dátum: 2006-10-09 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:43.721789, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A múzeum kiállításait egy évben még soha nem keresték fel 35 ezernél többen, ezzel szemben csak a Munkácsy-képek Amerikából című kiállítást július 13-a óta több mint ötvenezren látták" - közölte Andó György. Elmondta: a békéscsabai tárlat az Egyesült Államokban élő Pákh Imre magángyűjteményére alapozódott, hiszen a műgyűjtő 29 képe volt látható a falakon, de a közönség megtekinthette a Nemzeti Galériából Szegedről, sőt még Aradról is érkezett alkotásokat.

A békéscsabai kiállítás látogatottsága a korábbi helyszínek közül csak Debrecenben volt magasabb, s a műgyűjtő annyira elégedett a helyi muzeológusok munkájával, hogy felkérte őket a Munkácsra tervezett kiállítása megrendezésére is. A kiállításra egyébként nemcsak a helyi és megyei lakosok voltak kíváncsiak, hiszen a szomszédos Romániából is érkezett számtalan érdeklődő, sőt a látogató könyvben még japán nyelvű bejegyzést is találtak a rendezők. Andó György az MTI érdeklődésére elmondta, hogy komoly összegeket fektetett be a múzeum, hiszen például különleges világítást is ki kellett építeni, ám, mint mondta, "gazdaságos volt" a kiállítás megrendezése.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek