Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz és a KDNP kivonul, ha Gyurcsány szerepel a parlamentben

Navracsics Tibor és Semjén Zsolt bejelentette, hogy az elmúlt időszak történéseinek ismeretében a Fidesz és a KDNP frakciók az elkövetkező időszakban nem vesznek részt a parlament munkájában, ha Gyurcsány Ferenc bármilyen módon felszólal.


Dátum: 2006-10-09 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:48.537697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mindezek ismeretében a két frakció úgy döntött, hogy az elkövetkező időszakban nem vesz részt a parlament munkájában akkor, amikor Gyurcsány Ferenc felszólal. Miután a véget ér a miniszterelnök beszéde, a frakció visszavonul majd az ülésterembe, és folytatja a parlamenti munkát.

Semjén Zsolt mindehhez hozzátette: azért, hogy maradéktalanul eleget tegyenek a köztársasági elnök útmutatásának és minden pillanatban meglegyen a két pártot támogatók politikai képviselete, a két frakcióvezető - bár a frakciók testületileg kivonulnak - mindig jelen lesz az ülésteremben, akkor is, ha Gyurcsány szerepel.

A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor megjegyezte azt is, a kivonulás csak a miniszterelnök előre bejelentett felszólalásaira vonatkozik, hiszen egyébként technikailag ezt nem tudják megoldani.

Navracsics Tibor kérdésre válaszolva jelezte: interpellációt, kérdést és azonnali kérdést is csak a miniszterekhez intéznek a jövőben.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek