Sikeresen mutatkozott be a Delta IV
Közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban sikeresen startolt a floridai űrrepülőtérről az amerikai Delta IV hordozórakéta - a Boeing fejlesztése -, amely egy európai távközlési műholdat állít Föld körüli pályára.
Dátum: 2002-11-21 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:10.253267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Delta IV startját egy hónappal korábbra tervezték Cape Canaveralban, de műszaki gondok miatt elhalasztották. Korábban ugyanis több kudarc is érte a céget a Delta III-mal.
Az amerikai védelmi tárca félmilliárd dollárral támogatta a Delta IV fejlesztési programját, akárcsak amerikai vetélytársát, az orosz hajtóművekre építő Atlas V fejlesztését a Lockheed Martin részéről, hogy gazdaságosabb hordozórakétákkal rendelkezzen az Egyesült Államok. Ugyanakkor a kereskedelmi rakétaindítások piacán is versenyképesebbek lehetnek majd az amerikaiak.
A csaknem 60 méter hosszú Delta IV amerikai fejlesztésű hajtóműve - az első az űrsikló programjának beindulása óta - másodpercenként egy tonna folyékony üzemanyagot fogyaszt az emelkedés első szakaszában.
A Boeing nem kívánta részletezni, mennyibe került a Delta IV startja, s azt sem fedte fel, mennyit költött összesen az új hordozórakéta - illetve a 17 millió lőerőt kifejteni képes, hidrogén üzemanyagú hajtómű - kifejlesztésére.
MTI - fidesz.hu