Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb hangfelvétel: Szekeres az utcára vinné a politikát és lecserélné az SZDSZ-t az MDF-re?

Az MSZP-nek újra kell fogalmaznia kapcsolatát a szabad demokraták pártjához, mivel az SZDSZ elvesztette országos jelentőségét, és újra kell fogalmaznia kapcsolatát az MDF-hez is - derül ki abból az eredeti hangkazettából, amelyhez a Magyar Rádió hozzájutott.


Dátum: 2006-10-09 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:54.656267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: None

Másfajta politikát kellene folytatnia az MSZP-nek - ezt állapította meg Szekeres Imre, amit az eddig elkészült, az önkormányzati választásokon elért eredmények elemzésére alapozott.

- Rendkívül tanulságos és új lehetőséget nyit a Magyar Szocialista Párt számára. Nevezetesen abban nyit új lehetőséget, hogy nem többet, hanem másként kell csinálni a jövőben a szocialista párt politikáját és az önkormányzatokban folytatott politikát - fogalmazott Szekeres Imre.

A másfajta politika más pártok erejének megváltozásából is következik:

- A Szabad Demokraták Szövetsége országos kispártból budapesti középpárttá vált. Ez azt jelenti, hogy Budapesten kívül a politikai támogatottsága és jelentősége drasztikusan lecsökkent, ezért a Magyar Szocialista Pártnak a jövőben meg kell fogalmaznia viszonyát a Szabad Demokraták Szövetségéhez, mert ez egy másik helyzet.

Egy másik párttal is új viszonyt kell a szocialista pártnak kialakítania:

- A Magyar Demokrata Fórum ezen az önkormányzati választáson országos kispárttá vált, sok fontos mandátummal. Ez egy új jelenség, 11 megyében van jelentősége a Magyar Demokrata Fórum által megszerzett mandátumoknak. A Magyar Szocialista Pártnak új viszonyt kell ebben a vonatkozásban is kialakítani.

Fontos és nem halasztható kérdés, hogy miképpen viselkedik az MSZP az önkormányzatokban:

- Ahol mi vagyunk többségben, az a javaslatom, hogy nagyon határozott érdekérvényesítés történjen. Nem a jó tanuló, jó sportoló versenyen indulunk. Második: ahol egyensúly van, hatékony taktikára van szükség, mert nem a jó tanuló, jó sportoló versenyen indulunk. Harmadik: ahol kisebbségben vagyunk, holnap reggeltől kezdve kemény ellenzéki politizálásra van szükség, mert nem a jó tanuló, jó sportoló versenyen indulunk, hanem egy hatalmi versenyben, amely nem önmagában a hatalomról szól, hanem arról, hogy egy város, egy megyei község politikája a társadalomban milyen jövő elé néz, és hogy az MSZP milyen jövő elé néz.

Egyebek mellett beszélt arról is, hogy szerinte rendkívül kritikusnak és következetesnek kellene lenniük azokban a megyei jogú városokban, ahol ellenzékben van a párt:

- Nem nekünk kell őket megtanítani a tanácstörvény 7. paragrafusára, nem a mi dolgunk, hogy ne essen hasra az első nap a fideszes polgármester, nem a mi feladatunk, hogy elhárítsuk az útjukból azokat az akadályokat, amelyek voltak és vannak az önkormányzati munkában. Azt is gondolom, hogy panaszirodát, lakossági tiltakozást kell szervezni azokban az ügyekben, ahol a helyi közösség rovására születnek döntések.

Sürgősen cselekedniük kell, hiszen az önkormányzati testületek legkésőbb péntekig megalkotják a szervezeti és működési szabályzatukat, amely után már nincs mit tenni - vélekedett Szekeres Imre.

(A mellékelt hanganyag a Magyar Rádió által szerkesztett változat.)

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1179, 'source_type': 'media', 'source_id': 540, 'target_type': 'article', 'target_id': 57131, 'relation_type': 'describes'}