Szocialista volt a "Fidesz-maffiózó"
Az Index információi szerint az MSZP választmány belső vizsgálata során megtalálták azt a testületi tagot, aki segített a Magyar Rádió riporterének a szombati zárt ülésre való bejutásban. Sipos József segítségével Gyurcsány és Hiller kivételével valamennyi beszédről készült felvétel.
Dátum: 2006-10-09 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=65287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:44:58.150448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP vezetése hétfőn délelőtt meghallgatta Sipos Józsefet, a párt társadalompolitikai tagozat delegáltját, aki beismerte, hogy szombaton az ő segítségével jutott be a Magyar Rádió újságírója a választmány zárt ülésére.
Minden kiment
Az Index információi szerint Sipos személyét a választmány vezetése által elrendelt belső vizsgálatban találták meg. A választmány vezetői beszámolót készítettek a pártelnökség számára a kiszivárogott beszédek ügyében még azelőtt, hogy a Magyar Rádió egy második beszéd, Szekeres Imre felszólalásának tartalmát is nyilvánosságra hozta. Úgy tudjuk, Sipos azzal védekezett, hogy nem tudta, hogy a Köztársaság téri MSZP-központ nagytermében lezajlott ülés zárt volt.
Sipos közreműködésével a közrádió felvételt készíthetett a választmány valamennyi felszólalójának beszédéről. Kivételt csupán Gyurcsány Ferenc és Hiller István beszéde jelent, a miniszterelnök és a pártelnök ugyanis még zárt ajtók mögött fejezhette be mondandóját.
Az Index információi szerint Sipost a történtek miatt akár a pártból való kizárással is sújthatják. Választmányi tagságát viszont csak a Gyurcsány Ferencet többször bíráló társadalompolitikai tagozattól kapott delegációjának visszavonása esetén vesztheti el.
A beszólós tagozat delegáltja
A Sipos József által képviselt tagozat, amelyet többet között az EP-képviselő Tabajdi Csaba, a történész Gazsó Ferenc neve fémjelez, az utóbbi időben többször is beszólt Gyurcsányéknak. A tagozat azt is kifejtette, hogy nem tartja alkalmasnak a kormányfőt a kabinet vezetésére. A szocialista szerveződés legutóbb csütörtökön adott ki egy nyilatkozatot, amelyben azt javasolták, hogy szüntessék meg az MSZP egyarcúságát, azt, hogy egy "szűk market-hatékony csapat" vezesse a pártot.
* * *
Az MSZP szóvivője a hangfelvétel nyilvánosságra kerülésére reagálva vasárnap még így fogalmazott: a kormány tagjait a Fidesz érdekeinek megfelelően lehallgatják, a felvételeket önkényesen manipulálják, majd a névtelenség homályába burkolózva kiadják.
Nyakó István hangsúlyozta: az MSZP elutasítja ezeket a maffia-módszereket, fel fogja tárni az ügy hátterét, és megszünteti az ilyen típusú illegális tevékenységet.
Index - fidesz.hu